Re: [KATALIST] olaj nélküli könyvtár?

„Mikulás Gábor nem akar jót sem a könyvtáraknak, sem a könyvtárosoknak. Egyszerűen ellensége azoknak. Valamiért. (Én sejtem az okát, miért.)”

…

„…most rohantunk előre az állami vagyon és az igazgatás fölszámolásában, a haza eladásában...”

 

Ilyen sanda ellenséggyártással szemben Mikulás Gábor mellé állok. Ezt nem érdemli!

Ungváry Rudolf

 

-----Original Message-----
From: katalist-bounces@listserv.niif.hu [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of László Pintér
Sent: Tuesday, September 20, 2011 5:24 PM
To: ggondos@oszk.hu
Cc: katalist@listserv.niif.hu
Subject: Re: [KATALIST] olaj nélküli könyvtár?

 

Tisztelt Lista, sokat gondolkodom ezeken a dolgokon, amelyekről a vita folyik itt a Katalisten. Hosszú a vita, én sem leszek rövid:( Ha valakit nem érdekel a levél, kérem, legalább az utolsó mondatait olvassa el. (Viszont aki az egészet elolvassa, annak talán nem kéne lelőni a poént;)
Lassan összeáll a fejemben egy írás. Egy olyan írás, amely már meg is volt, csak közben az idő, meg a "fejlődés" (létezett-e valaha ennél elkoptatottabb szó? - ja igen, a haladás - ezek ketten, a haladás és a fejlődés iker-töltelékszavak a politikusok nagy-nagy örömére)  fölülírta a végét.  Csak, hogy a "fölülíródott írás" tartalmára mégis utaljak, ennyit elárulok: Rekviem a könyvtárakért a "munkacíme" - eddig - "végtelen" fogalmazványomnak. Majd, ha be tudom fejezni megfelelőképpen, akkor "leteszem az asztalra" a munkámat. (Hogy a politikusi szlogennél maradjak: "A könyvtáros elvtársak tegyenek le valami kézzelfoghatót az asztalra. És ne az asztal dolgozzon, ne mindig új asztalt akarjanak, hanem dolgozzanak a politikai munkatárs elvtársak." - szólt a verdikt 1973-ban a Szakszervezetek Baranya Megyei Tanácsa Központi Könyvtárban - ahol a könyvtárosok "politikai munkatársak" voltak. )
Addig pedig azt tudom mondani: áldatlan vita ez. Mert "félrevezetődött". El kellene vágni a gordiuszi csomót: a vita Mikulás úrral van, nem a "fejlődéssel". A digitális világnak nem lehet útját állni, nem lehet föltartóztatni. Az ember a vonatnak sem áll elébe. Hanem pl. átjárókat, sorompókat, felüljárókat csinál, hogy a vonat gyorsabban és zavartalanabbul tudjon haladni. És ne pusztuljon bele se ember, se állat a gyors haladásba. Azt hiszem, ezt mindenki tudja, így gondolja ezeken az oldalakon. Aminthogy az is érezhető, Mikulás úr egyáltalán nem ilyen "építve haladó", hanem egyszerűen egy minden régit félresöprő, agresszív egyéniség. Bróker. És bróker nem egyenlő könyvtárossal. És a könyvtár informatikussal sem. Tehát még egyszer mondom: válasszuk már széjjel: nem a digitális "haladással" állunk vitában, akik "ezen az oldalon" vagyunk, hanem a mikulás gábori mentalitással. És akkor amikor ezt tisztáztuk, máris léptünk egy jó nagyot előre. Kedves Horváth Zoltánné, Mikulás Gábor nem akar jót sem a könyvtáraknak, sem a könyvtárosoknak. Egyszerűen ellensége azoknak. Valamiért. (Én sejtem az okát, miért.) Pedig jobban tenné, ha nem az lenne, mert ismereteit, melyeket aztán pénzért ad tovább, javarészét könyvtárakból nyeri, könyvtári adatbázisokból, melyeknek használatáért egy fillért sem fizet. Csak a könyvtárak. Lépjünk már túl a Mikulás-szindrómán. Vele csak azért kell vitázni, mert állandó ostorozása rosszat tesz a könyvtáraknak. A fenntartó ugyanis örömmel olvassa a sorait - nem kétséges, vannak, akik eljuttatják hozzájuk - a könyvtáros rossz, buta, tohonya, a könyvtár rossz és fölösleges szervezet. Mert Mikulás Úr, mondjon bármit is, csak ezt éri el kirohanásaival: még több támogatást elvesz a könyvtártól, árt a könyvtárnak. Pedig, ha nem lesz könyvtáros és nem lesz könyvtár, akkor nem lesz mit digitalizálni és nem lesz aki értelmes dolgot digitalizáljon. A magyar ember mindig szeretett átesni a ló másik oldalára: ugye voltunk mi utolsó csatlós (igaztalanul), voltunk egyetlen szocialista ország, amelyiknek nem volt fontos a haza, csak az internacionalizmus, most rohantunk előre az állami vagyon és az igazgatás fölszámolásában, a haza eladásában... ugyan nem menjünk már előre a könyvtárak fölszámolásában is. Ne legyünk pápábbak a pápánál. Tegyük a dolgunkat, de ésszel.
Leírtam sokszor: 1993-ban én "vetettem" az első 386-os számítógépet a Pécsi Városi Könyvtárba. (Szerencsére nem nagyon kellett győzködni a vezetőtársakat, sőt sokan támogattak is, csak azon volt kis vita: 2 avagy 4 Mbyte-os legyen-e a memória.:) Több tízezer leírást készítettem-átvettem-átírtam a PTE Könyvtár adatbázisában, jelen voltam a Corvina-rendszer - akkor még Voyager betanulásakor, azóta minden változáson igyekeztem az elsők között túljutni, kollégáimnak megtanítottam a rendszer használatát, az olvasóknak tanfolyamokat vezettem, az Internet minden lehetőségét igyekeztem kihasználni, hobbim a digitalizálás: eddig a könyvtárban szombatonként és esténként szkenneltem Csorba könyvtárát, most, hogy nyugdíjas lettem, egy hete vettem meg az "itthoni" szkennert. Éppen mérgelődök, mert  a hozzá kapott Abbyy FineReader 9.0 karakterfelismerő programot nem tudom rendesen telepíteni a gépre.. Készítem Csorba Győző emléklapját, magam is mérgelődök, hogy a szerzői jogok miatt még nem tudok akadálytalanul mindent a világhálóra tenni a Csorba hagyatékból (ugyanakkor pontosan értem a kisemmizett szerzők igyekezetét, mellyel jogaikat védik...), 63 évesen most készülünk Horváth Ádám informatikus barátommal valami "nagy dobásra", a honlap "korszerűsítésére" etc. etc. Mindezt csak azért írom le, mert nem sokan ismernek itt Katalisten, nem szeretném, ha valamiféle betokosodott öregembernek vélnének a fiatalok. Tehát, ismétlem: nem a digitalizálással van bajom. Nem vagyok szövőgép-romboló takács. Csak ésszel akarom használni a digitális világ áldásait. Nem a "haladással" és a "fejlődéssel" szállok vitába, hanem az esztelen, oktalan rohanással. És úgy gondolom, ha a könyvre még szükség van, és lesz is jó sokáig, akkor ne dobjuk el se a könyvet, se a könyvtárost. SZÜKSÉG VAN RÁJUK -- is! És főképpen: könyvtáros-informatikusokra. De együtt, a kettőre.
Ismerem és alkalmazom is a Voltaire-i mondást (még akkor is, ha hülyeség;)) "Nem értek egyet Önnel, de meghalnék azért, hogy elmondhassa, amit gondol.", de a mikulás gábori mentalitásra -- szerintem, mert fönntartom a jogot arra, hogy tévedhetek, szóval SZERINTEM -, a mikulságábori mentalitásra nincsen szükség ezeken az oldalakon. Inkább Gondos Gáboréra. Ezért is írtam az ő leveléhez csatlakozva.
Csak két példát engedjenek meg még, amiért szeretem a digitális világot és bővítem, amennyire erőmből telik:

Ezt e-mailt ma kaptam. Nincsen engedélyem rá, hogy nyilvánosságra hozzam, ki írta. Csak részleteket idézek belőle, lássák, én miért szeretem a "digitáliát": "Kedves Pintér László! Mindenekelőtt, kérem, engedje meg, hogy bemutatkozzam. [...] református lelkész vagyok, az [...] Református Egyházmegyében szolgálok immáron hét éve, [...] községben.  [...].Zengővárkonyi református felmenőim még Fülep Lajost hallgatták évtizedekkel ezelőtt, én már Pécsett születtem. 14 évesen elkerültem a debreceni református gimnáziumba, ott érettségiztem és végeztem el a teológiát is. Szilvásváradon kezdtem el a szolgálatot, szolgáltam a baranyai Hidas község székelyei között is, majd, mint már írtam, hét éve itt [...] megyében.

Engedje, meg hogy láthatatlanul most én is kezet fogjak önnel, érezve így is Csorba Győző kézmelegét, gratulálva Önnek ehhez a rejtőzködő kincshez, ehhez a Csorba Győző emlékét ápoló őrző oldalhoz itt az internet világán, ahol a rengeteg töméntelen butaság, napi hiábavalóságok, politikai szennyek, információrobbanás repeszei között, a legprimitívebb bulvárszemét és a felsorolhatatlan lényegtelenség közepette nekem ez az oldal, amit maga gondoz, a nyitólap, a nyugalom, az örök harmónia, Csorba Győző csendes, melankólikus, mégis vigasztaló költészetének forrása. Már a gimnáziumban, de már gyermekoromban éreztem, hogy a könyvek,az irodalom az én, magányt, csendet, idillit és örök elmélkedést szerető lelkem világa. Papok között ma is irodalmárnak számítok, gyakran hívnak gyülekezetek, könyvtárak, civil körök előadást tartani, folyóiratokba tanulmányt írni. Igazából nem jellemző rám a dogmák vasabroncsa a fejen, sokkal tágasabb a szellemi horizontom, semmint hogy tantételek beszűkítsék azt, s már kamaszkoromban, olyan Tonio Kröger-es hangulatban járva  DRÁGA VÁROSOM, PÉCS utcáit, tereit, parkjait,éreztem, hogy nekem ez A VÁROS:MINDÖRÖKRE. Kultúrája, a sűrített pannonság, az itt alkotó írók, művészek, a római műveltség, a mediterrán genius loci, Csorba Győzőtől, Várkonyi Nándoron, Kodolányi Jánoson, Weöres Sándoron át,és Fodor András, Fülep Lajos,és tágabban az egész dunántúli irodalom, szobrászat, festészet, Takáts Gyula. Borsos Miklós, Egry József....Tüskés Tiborral haláláig leveleztem, évente néhányszor írtunk egymásnak, Bertók Lászlóval hét éve írunk egymásnak,évente többször is. Igazából el sem tudom magyarázni itt a billentyűkön, hogy Csorba Győző írásai, életéről vallomásai, összegyűjtött visszaemlékezései, mennyire mennyire megérintenek, mintha elmenekülnék hozzá ebből a tébolyból amiben élünk, szenvedünk ma. A finom melankóliája, a gyermekkorától szívében égő örök kérdések, végső problémák, halál-viaskodások, mintha lelkemből szólna minden sora. Most a SZAVAK BOLYHAI van a fejem mellett, az ágyon, Kodolányi életrajzzal, Várkonyi Nándor Elveszett Paradicsomával, Bertók kötettel,néha úgy érzem, nem is vágyom más kultúrára, csak erre  a pécsi dunántúli művészetre, irodalomra, mert ebben minden megvan, ami lelkemnek fontos. Sajnos, Pécs sem az a város már, mint a régi, akár 60-as, 70-es években volt, amiről Tüskés Tibor annyi szeretettel írt. Amikor Martyn Ferenc volt a város egyik nagy alkotója. Minden sivárabb, kulturálatlanabb lett, nincs már Takács Gyula megyei tanács vezető kultúra szerető irányítása. A temetőben első utam mindig Csorba Győzőhöz és  Várkonyi Nándorhoz vezet, sétáimban mindig elmegyek az örök helyekre, Kürt utca,Vilmos, Damjanich utca, a Sétatér, ahol Weöressel nézte az egyetemista lányokat Győző bácsi. Egy ember, ha széthordják a könyvtárát, másodszor is meghal. Milyen megható az a gondos szolgálat, amivel maga őrzi Csorba Győző szellemi  és valóságos könyvtárát. Örömmel olvastam a megemlékezést az új Csorba Győző könyvtárban a 16.halál évfordulóról. Én,ugyanígy hajlamos vagyok a mélabúra,ahogy László fogalmazott, hogy évmilliók tengerében minden nevetséges, ha a halálra gondolok!! Győző bácsi református volt, de ahogy ő, úgy én sem kapok a vallásban végleges megnyugvást, választ örök kérdéseimre, talán egyedül a művészet az ,ami segít élni. Hála a PRO PANNONIA kiadónak sok-sok levelezés, irodalmi kincs olvasható Csorba Győzőről és Fodor, Tüskés, Takáts Gyula és a többi kedves költő író tollából. És a ha otthon vagyok,a Jókai téri antikváriumban is sokszor lelek egy egy régi Csorba kötetre. Köszönöm, hogy végigolvasott, ha megengedi, néha jelentkezek, küldök egy-egy eseményünkről írást, szöveget, talán képet is. ÁLDÁS, BÉKESSÉG, szeretettel írta mindezt [...] ...ról."
(Kérem, feledjék el, hogy a levélíró személy szerint engem dicsér  és az én általam szerkesztett oldalt: vegyék úgy, "A" könyvtárosokat dicséri...)

Vagy egy másik történet, szintén a honlapról, a digitális világ nagyobb dicséretére: http://www.csorbagyozo.hu/?q=node/1834

Engedjék meg, hogy egy gondolatot, kissé "kicsavarva", kiemeljek a lelkész leveléből:

"A kultúra, ha széthordják a könyvtárakat, meghal. Milyen megható az a gondos szolgálat, amivel a könyvtárosok őrzik és gondozzák a valóságos  és virtuális könyvtárakat és könyveket az örökkévalóságnak." 

A fentiek fényében kérem szépen, ne "hallaggyunk annyirán" (katonai és mozgalmi szleng, 70-es évek): adjunk még egy kis időt a könyveknek.
Mert az idézett történetek nem eshettek volna meg az internet nélkül ... de a könyvek nélkül sem. Ugye?

Köszönöm türelmüket, baráti és halladó:)) üdvözlettel: Pintér L.

P. s. És most - eszembe jut Krúdy Gyula, Berda József, Galsai Pongrác és a többi életszerető művészember akikkel az olvasmányaimban vagy az életben találkoztam, - eszek egy jó sűrű füstölt csülkös bablevest, iszok rá egy sört, mert a testnek is meg kell adni, ami annak jár... Ja, és a kutyusnak is adok. (Nem sört;) Aztán digitalizálok tovább;))

2011/9/20 <ggondos@oszk.hu>

Kedves Vitázó Kollégák!

A könyvtár/digitális információszolgáltatás az egész társadalmi rendszeren
belül értelmezve csak egy olyan terület, amely egyre nagyobb
energiafelhasználást igényel.
Az egész világ arra halad, hogy egyre profibb készülékek egyre távolabb és
egyre gyorsabban tudjanak szolgáltatni a pillanatban, a "később" mintha
kevésbé lenne szempont.
A legkedvesebb agyon szeretgetett mítoszunk szerint - ez mintha egyfajta
technokrata gondviselés elképzelés torzó lenne- az egész anyagi/természeti
valóság azért van/lett, hogy a mi kis (és nagyobb, 1000 km képátlójú)
kütyüinket működtesse, ahhoz nyersanyagot szolgáltasson. Ez egy szép mese,
ami annyira tetszik legtöbbünknek, hogy nem akarjuk tudomásul venni, hogy
annyira valós, mint a Mikulás. Ezzel szemben sokan jelzik, hogy ennek a
gazdag nyugati világnak, amibe mi is (!) tartozunk drasztikusan
csökkenteni kellene az energia és anyag felhasználását. Ennek sok oka van:
a javak elosztása a világban jelenleg nagyon egyenlőtlen, ha mi még tovább
"fejlődünk" a szegény országoknak kevesebb lehetősége lesz rá, a jövő
generációinak (az Ön öregkori énje, gyermeke és unokája) kevesebb esélye
lesz rá, a természetnek is kéne hagyni némi helyet.
A gazdaság bele van ragadva saját, meghaladott paradigmájába, csak úgy
képes fennmaradni, ha folyton növekszik. Egyelőre az ebben érdekelteknek
nagyon sok energiájuk van arra, hogy erről sokakat meggyőzzenek. Nem kell
összeesküdni hozzá, a rendszer logikája kényszeríti őket (minket) erre.
Közben a gazdasági jó rég levált a társadalmi jóról, de a mese szerint-
amit minden este meghallgatunk- ezeknek továbbra is van közük egymáshoz.
Pl. a GDP természeti és egyéni katasztrófáktól is, háborúktól is nő, semmi
köze egy társadalom jóllétéhez. Pl. hogy nem tartós eszközöket gyártunk,
hanem olyanokat, amelyeket időről időre le kell cserélni- ez a gazdaságnak
jó, annak akinek meg kell keresnie rá a pénzt kevésbé.
Igazából a vita arról is (kellene, hogy) szól(jon), hogy a könyvtár úgy
határozza meg magát, mint ami egy már meghaladott, leváltásra váró
gazdasági paradigmához kíván alkalmazkodni (ami lehet, hogy nekünk csak
azért tűnik oly romlatlannak, mert még nem ocsúdtunk fel a
Rendszerváltozásból), vagy az új paradigma (?) kidolgozásában találja meg
saját helyét?
Az olvasói, fogyasztói igények nagyon durván alakítva vannak a gazdasági
szereplők által, így ha reflexió nélkül alkalmazkodunk ehhez, akkor nagy a
kockázata, hogy egy rossz rendszert szolgálunk ki. Sarkítva: a ma
felhasználója kiszolgáltatottan rohan a pénze után, túlfeszített versenyre
van kényszerítve, hogy megőrizze munkahelyét, ezért sem ér oda a
könyvtárba, nincs ideje egy egész könyvet elolvasni, ezért szeretne
gyorsan és azonnal egy digitális kivonatot az okos telefonjára, amit
munkába/ZH-ra menet elolvashat. Kérdés, hogy akkor vagyunk jó fejek, ha
egy ilyen világban küzdő embert segítünk, vagy ha gondolkodunk a kiúton,
az azutánon is? Szerintem sajnos valahogy mind két lovat meg kellene ülni,
sietve beszkennelni, átküldeni az anyagot, de nem feledve, hogy a kőolajra
alapozott gazdaságnak vége van (az, hogy az USA-t leminősítették pl. ezt
jelenti), egyre drágább és kevesebb lesz az olaj és így egyre inkább a
kevés energiát igénylő információhordozók, elektromosság nélkül is működő
információhordozók lesznek majd újra fontosak. Ez csak akkor lesz kőkor,
ha meg akarjuk akadályozni.
Persze talán sikerül majd megoldani, hogy jusson elég energia a digitális
információhordozók, szolgáltatások, az internet fenntartására, ha a
fogyasztói döntés ezt választja mondjuk a mobilitás helyett. Kb. ilyen
jelentőségű döntések előtt állunk, még akkor is ha időben elkezdünk
átállni napenergiára (amit szintén kőolaj segítségével kell legyártani).
De ne feledjék, ez nem csak energiaféleség kérdése, mert a gazdaságnak az
az érdeke, hogy folyton növekedjék, és ha ezt az emberi tényező (munkaerő,
egészség) és/vagy a Bioszféra további vékonyításával érheti el, akkor is
ragaszkodik hozzá. Sajnos ilyenné alakították, holott lelkes elődeink
eredetileg valahogy így tervezték: "Adam Smith és John Stuart Mill
világosan leírta, hogy növekedni kell, mert nagy a szegénység, és mindenki
anyagi szükségleteit ki kell elégíteni egy jó társadalomban. De eljön a
pillanat, amikor ezt elérjük, és mindenki anyagi szükségletei megfelelő
szinten ki lesznek elégítve. Ekkor nem kell tovább növekedni. Mill ezt
hívta stacioner gazdaságnak. Ami mennyiségileg már nem nő, hanem
minőségileg fejlődik. Az emberek a tudományoknak, művészeteknek
szentelhetik idejüket, s nem az anyagi javak halmozásának, hanem a
szellemiekének." Önök szerint még meddig érdemes erre várni, amikor azt
látjuk, hogy a különbség gazdag és szegény ország/ember között egyre
nagyobb? Hiszik, hogy már nincs messze, hogy leszünk elég gazdagok ehhez
ebben a rendszerben?
Lennének kiutak, sokan gondolkodnak más gazdasági modelleken, kidolgoztak
más mérőszámokat, igazságosabb társadalmi berendezkedések szempontjait,
pl. az is lehetne egy könyvtári feladat, hogy - kicsit nem csak az elmúlt
XX évtől, hanem a jelen reklámvalóságától is eltávolodva - ezekről többet
tudjunk. Hisz sokan emlékeznek a beszélgetésre, hogy a Halálcsillagon
dolgozó villanyszerelők vajon ártatlanok voltak-e... :-)

Ártatlan üdvözlettel
Gondos Gábor (1972)


_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist

--
Pintér László
nyugdíjas főkönyvtáros
7635 Pécs, Csóka dűlő 8.
Tel.: 72/226-151
Mobil: +36 30 981-88-45
Honlap: http://www.csorbagyozo.hu