Az elmúlt napok könyvtáros munkaerő-piacával kapcsolatos diskurzusban felmerültek baljós jelek is: a vita létét -- ha jól értelmeztem -- többen károsnak jellemezték. Pedig a vita éppen a megújulás eszköze lehet -- hacsak nem tartjuk a jelen, különböző okokból egybehangzóan rossznak tartott állapotot mindenek felett megőrzendőnek. Legyen tehát problémafelvetés, a háttérsuskust csökkentő nyílt vita, szellemi összecsapás, még akkor is, ha időnként ez kellemetlen. S talán erősödik a szakmában az a bölcsesség, mely képes az esetlegesen érdesebb forma mögötti megfontolandó tartalom meglátására is.
Köszönet Briga Péternek, aki (az örülök hogy élek, éncsakegyhallgatóvagyok attitűd helyett) a diskurzust elindította, sokaknak lehetőséget kínálva a helyzet és elgondolkodtató könyvtáros-sorsok (halló, halló, könyvtárosi "életpálya-modell"...) megismerésére, töprengésre, gondolatébresztésre.
Az eddigi levelek lényegében megerősítik, hogy jelenlegi feladatokat nézve túlképzés van a szakmában (ennek kimondása is eredmény!), de ez külső körülmény, megoldása főként az oktatáspolitika hatásköre. A közalkalmazotti törvény is nagyban hozzájárul a szakma belterjességéhez, és sok a haszonélvezője: van garancia, gyakorlatilag teljesítményen alapuló szelekció nélkül. Szintén külső körülmény. És sorolhatnánk még, amin nem, vagy alig tudunk változtatni.
A több területet -- hallgatói, szenior, könyvtárosképzői, vagy szakmai identitás és imázs kérdéseit -- is érintő, főként rajtunk álló dolgokat érdemes számba venni. Néhány szempont, először hallgatói oldalról: http://bit.ly/dTFDRn

Mikulás Gábor
................................................................................
.............................. Mikulás Gábor ...........................
................... információs és pr-tanácsadó .................
......... www.gmconsulting.hu www.kithirlevel.hu ........
mikulasg@gmconsulting.hu www.twitter.com/mikulasg
.... tel.: 76 497-568, 30 239-2293, Skype: mikulasg ......
.................................................................................

Mielőtt kinyomtatnád ezt az e-mailt, gondold meg, valóban szükséges-e. Napról napra kevesebb fa lesz a világon.
Before you print this e-mail, please consider whether it is really necessary. Each day there are fewer trees on Earth.
Before you print this e-mail, please consider whether it is really necessary. Each day there are fewer trees on Earth.
__________ ESET Smart Security - V�rusdefin�ci�s adatb�zis: 6032 (20110411) __________
Az �zenetet az ESET Smart Security ellen�rizte.
http://www.eset.hu