2011. március 16., szerda

Re: [KATALIST] Fwd: E- könyv olvasók a BME OMIKK-ban 2.

Tisztelt Lista!


Már megint félünk a jövőtől és temetjük a könyvtárat.

Egy barátom mesélte, hogy néhány évvel ezelőtt kiváló könyveket olvasott különböző szakterületeket művelő régebbi tudósoktól egy szándékos tanulási folyamatban. A múltról és a jelenről remek elemzéseket írtak, amelyek igaznak bizonyultak. Viszont a jövőre vonatkozó jóslásaikból szinte egy sem jött be.

Egy másik történet: állítólag 1910-ben a francia kormány intézkedési tervet dolgozott volna ki a lovas kocsik melléktermékének ellensúlyozására, hogy néhány év múlva ne öntse el az a párizsi utcákat. Aztán elterjedt az automobil …, és a felvázolt súlyos probléma motorgázzá vált…(bocsánat!).

 

Az internet és az e-…. teljesen átalakította információs szokásainkat, amelyet 1997-ben még nem láttunk! (Pontosan tudom, mikor lett az Internetből  üzlet.)

Most jósolgatunk, féljük a jövőt – és mi lesz majd? Valami egészen más.

De a tudás háromezer éves átörökítésében betöltött szerepünket akár meg is tarthatnánk.  Hogyan?  Milyen formában? A nyílt közösségi hely – a könyvtár – az Amazonnál nem alakulhat ki csak virtuálisan, és az nem elég. Tehát szerintem a könyvtár „agóra" szerepét meg kell őriznünk.

Szerintem jól csináljuk – tanulunk, informálódunk, megbecsüljük (?) a falat döngető fiataljainkat és átvesszük (?) a régiek tudását, fenntartható gyakorlatát, és mindez harcban születik, vitával és odamondogatással, mert senki ne várja, hogy a meghaladás küzdelem nélkül sikerülhet, és azt sem, hogy mindent és mindenkit  ki kell dobni, ha újat akarunk.  

 
Csak ne zárkózzunk be és ne hallgassunk. Ezt főleg az elégedetlenkedőktől szeretném kérni. Ahogyan azt is, hogy a meghaladást ne a megbecsülés elutasításával akarják elérni.


Üdvözlettel.

Horváth Zoltánné

Könyvtáros informatikus

 


From: katalist-bounces@listserv.niif.hu [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of László Pintér
Sent: Wednesday, March 16, 2011 5:12 PM
To: katalist@listserv.niif.hu
Subject: [KATALIST] Fwd: E- könyv olvasók a BME OMIKK-ban 2.

 

 

---------- Forwarded message ----------
From: László Pintér <alapinter@gmail.com>
Date: 2011/3/16
Subject: Re: [KATALIST] E- könyv olvasók a BME OMIKK-ban 2.
To: Mikulás Gábor <mikulasg@gmconsulting.hu>


Tisztelt Lista, idemásolom a blog szövegét, remélem, ezzel nem követek el szerzõi jogsértést.

Lesz-e könyvtár a Kindle (stb.) után?

Ha a Kindle áralakulásának trendjét nézzük, akkor kb. novemberre vagy az év végére lesz 0 dollárnál az ára, de a közeljövõben kell kijönnie a 100 dollár alatti készüléknek is. És hogy honnan ez a bizonyosság? Mert mondták.
Tetszik tudni, mivel fog ez járni ha megyünk tovább a gyõzedelmes úton? A könyvtárak elsorvadásával, azzal például. Mihelyt befejezzük a digitalizációt, vége. Nem kell közösségi tér, arra ott a kávézó. Nem kell kultúra, arra ott a színház. Nem kell könyvesbolt vagy könyvtár, arra ott az Amazon. Nem kell tanulóhely, arra ott az iskola.
Itt most nem arról van szó, hogy borsodi vagy afrikai gyerekek kapnak szakadt vagy gyenge teljesítményû laptopokat és számítógépeket. Itt olyan lesz, mint most van a mobilpiacokon: a készüléket utánad vágják, ha veszel hozzá elõfizetést (l. az Amazon Prime 79 dolláros ára). Ehhez pedig jár korlátlan film- és sorozatnézés, ingyenes, két napos határidejû szállítás stb.
Számoljunk reálisan: mi az, amit mi szembe tudunk ezzel állítani mondjuk öt év múlva? Hol van az a stratégiai terv, ami ezt a lehetõséget egyáltalán számba veszi? Mi az a szolgáltatás, ami eredményesen tudna versenyezni egy ilyen konstrukcióval?"



Én, kérem tisztelettel, megadnám a választ a költõi kérdésre. Mi tudna evvel a konstrukcióval versenyezni? Pl. a bunkósbot. Ld. Japán. Az enber (sic!) legyõzi a természetest - mondá egykoron "szás etás" a seregben. Hát igen. Úgy legyõzzük, hogy magunk is a természet részei leszünk. A bunkósbotunkkal együtt. Nem baj. Fontos, hogy Mikulás úr témánál van. Nincsen szükség a könyvtárakra. Láthassuk és tudhassuk áztat kedves Mikuliás úr, a mágá nágy okosságá nélkül is. Víge a könyvtáráknak. Meg a míveltsígnek is.

"Márai Sándor írja a Naplóban (1962. év végén!):
" Eliot. "A bölcsességet elvesztettük a szakképzettségben." És a mûveltséget elvesztettük az értesültségben: olcsóbb és praktikusabb, mint a mûveltség. "
40-50 évvel késõbb sem jobb a helyzet, sõt, rosszabb:
" A releváns tudás iránti olthatatlan érdeklõdés helyét átvette az információ, a bármirõl szóló bármi." (TGM) "
(http://wwww.mandiner.hu/cikk/20100925_a_sajto_alkonya marko11 kommentje.
És mellékelem még ebben a témában Kokas Károly egy fordítását. (Ld. melléklet!)

Éljen a mindent legyõzõ ember és technika.
Szomorú üdvözlettel: Pintér L.

 

2011/3/16 Mikulás Gábor <mikulasg@gmconsulting.hu>

Kedves Nóra,
köszönöm szépen válaszát! A leírt paraméterek valóban módosítják valamelyest a helyzetet. Sok sikert a kísérlethez, és elõre köszönöm a majdani tapasztalatokat, melyek közreadásával feltehetõen sokak fejlesztési elképzeléseit befolyásolhatják.

(A témához részben kapcsolódó anyagot idéz a mai KIT Takács Dániel blogjából http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=lesz-e_konyvtar_a_kindle_stb._utan
, mely az ekönyv-olvasók árának drasztikus csökkenését és a könyvtár szerepének átértékelését, megkérdõjelezését veti fel.)

Üdvüzlettel,
Mikulás Gábor

--------------------------------------------------
From: "Szalkai Nóra" <nszalkai@omikk.bme.hu>
Sent: Wednesday, March 16, 2011 3:50 PM
To: <katalist@listserv.niif.hu>; " Mikulás Gábor " <mikulasg@gmconsulting.hu>
Subject: E- könyv olvasók a BME OMIKK-ban 2.

Kedves Lista, kedves Gábor!

Ez valóban kritikus kérdés, minden értelemben:)

Az e-könyv olvasókat egyelõre csak helyben használhatják majd az olvasóink.

Természetesen mi is úgy gondoljuk, hogy az igazi az lenne, ha a készülékeket
kölcsönözni is lehetne. A kölcsönzéssel kapcsolatban felmerülõ kérdések
megválaszolásához, körüljárásához további idõre van szükségünk (mi történik,
ha a készüléket esetleg elveszítik, netán ellopják; jogilag milyen további
kérdéseket vet fel az, ha a készülékeket a rajtuk szereplõ tartalommal együtt
kikölcsönzik és így a tartalmak védettsége csökken, stb.)

A  forgalmazóval kötött szerzõdés egyelõre a készülékek helyben használatáról
köttetett, de érdeklõdéstõl függõen nem kizárt, hogy ezt a késõbbiekben
módosítjuk.

Mivel a mi olvasóink mûszaki érdeklõdése az átlagosnál nagyobb, így abban
bízunk, hogy a helyben használat is kellõen vonzó lehet, hiszen várhatóan az
olvasók egy részét kimondottan az e-könyv olvasók mûködése, illetve az
elektronikus tinta és papír érdekli (nálunk pedig nyugodt körülmények között
kipróbálhatják az eszközöket, nem úgy, mint egy üzletben).

Üdvözlettel,

Szalkai Nóra
BME OMIKK



__________ ESET Smart Security - Vírusdefiníciós adatbázis: 5958 (20110316) __________

Az üzenetet az ESET Smart Security ellenõrizte.

http://www.eset.hu



__________ ESET Smart Security - Vírusdefiníciós adatbázis: 5958 (20110316) __________

Az üzenetet az ESET Smart Security ellenõrizte.

http://www.eset.hu




_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist



--
Pintér László
Honlap: http://www.csorbagyozo.hu




--
Pintér László
Pécsi Tudományegyetem
Pollack Mihály Mûszaki Kar Könyvtára
Tel.: 72/503-650/3904
Fax.: 72/503-650/3932
Mobiltelefon: 30 9818845
Honlap: http://www.csorbagyozo.hu