Most, így ebédidőben, én is kéréssel fordulok a katalist tisztelt olvasóihoz.
Csorba Győző könyvtárát katalogizálom éppen (http://www.csorbagyozo.hu/?q=node/1499 ), s közben rengeteg érdekes könyvvel találkozom.
Ezek közül kettő esetében kérem a katalisták segítségét, mert ismereteim esetükben hiányosak. Az egyikre vonatkozó leírást a csorbagyozo.hu honlapról másolom ide:
Ilyen extrém "könyv" többszörösen is, Az Örök Fáklya című "lap", mert hiszen tartalmában is extrém, formájában is az, mert nem igazán könyv, inkább "lap", s szerzője is az extremitás jó példája, mert magát csak Szószóló álnéven nevezi. Miért veszem mégis a könyvek közé? Csorba is könyvtárban tartotta, nem a folyóiratok között, ráadásul borítóján a "Pécsi Városi Múzeum 1904" feliratú bélyegző látható, s fölötte olvasható a leltári száma - 371/1935 - is, tehát először könyvként leltározták. Szószóló "Tudományos felfedezése a csillagászat teréről" úgy marhaság, ahogy van. ("A nap-éj egyenlőség napján a naptól mindössze 11000 klm.re vagyunk! A hold meg ca 5500 klm.-nyire kering a föld körül, amelynek pályáját soha egyetlen égitest sem keresztezi! A nap kimondottan a föld napja! A hold ca tízszer kisebb átméretű mint a föld és nap még annál is kisebb valamivel!" - szól verdiktszerűen a végső konklúzió.) Nem csoda, hogy az első oldalhoz ragasztott nyomtatott bevezető szövegben Szószóló így kesereg: "Én nem füzetet akartam kiadni, hanem egy Szépirodalmi és tudományos lapot óhajtottam indítani, amelyben tudományos felfedezéseimet, Istent hirdető és más munkáimat közzétettem volna. De minthogy a "Miniszterelnökség" a lap terjesztési engedélyét megtagadta, kénytelen vagyok e munkát önálló füzetben kiadni és ugyanezen ok miatt a kinyilatkoztatásból négy oldalt kihagyni." Érdekessége a "könyvnek", hogy Bozzay Margit, korának elismert írónője is megjelent benne "A függetlenség és a nő..." (p. 11-13.) c. "philozophálásával". Szószóló azért megérdemli, hogy lobogását 2010-ben is értékeljük, magyar nyelvről írott verse, melyet a "lap"-ban közöl, máig érvényes mondandót hordoz, "A vezérlő csillag én vagyok!" című verse pedig drámai és megrázó lehet egyes "modernkori" politikusok részére is, hiszen magukra ismerhetnek benne: "Figyeljetek és kövessetek hát / Az úton, melyen haladok, / Mert nélkülem sötétbe tévedtek / És gyászos sírba zuhantok. // Az élet sürüjéből nélkülem, / Ki-utat senki nem talál! / Mivel csaknem kisded-szellemével, Egy irtó rengetegben jár. // De ha lelkem lesitek, hogy miként / És az úton merre ragyog, / Egy szebb élet honába juttok, mert / Vezércsillagotok én vagyok!" Hát gyönyörűséges lap. Hogy az enyészettől megóvjam - lapjait az idő megviselte, savasodnak, porladnak - hamarosan az egészet digitalizálom. (Nagy formátuma miatt - 33,5x21,5 cm - csak A/3-as szkennerrel tudom megcsinálni a munkát, de az pillanatnyilag nem áll rendelkezésemre.) Most egyelőre három oldalát tudom bemutatni: a borítót, az első oldalt, és az utolsó oldalt. "
Nos a kérdés egyszerű: ki tud többet (valamit) "Szószólóról", vagy folyóiratáról, esetleg más műveiről?
A másik kérdés egy olyan könyvre vonatkozik, amelyiknek nem találom a címlapját, semmit nem tudok kideríteni a könyvről annak kiadója, kiadási éve, szerzői tekintetében. (Az ívek végén szokásos 17., 33. stb. oldal-alji jelzést a nyomda elhagyta, nincsen a könyvben ilyen.) Mellékelem a könyv három oldalának képét, ha valaki ezek alapján felismeri, kérem, jelezze. A könyv a modern képes világatlaszokhoz hasonlít, gazdasági, földrajzi adatokat tartalmaz a világ országairól, térképeket és részletes névmutatót a földrajzi helyekről. Az országok neve alapján a kiadási évét az 1930-as, 1940-es évekre teszem.
A segítséget előre is köszönöm: Pintér László
--
Pintér László
Pécsi Tudományegyetem
Pollack Mihály Műszaki Kar Könyvtára
Tel.: 72/503-650/3904
Fax.: 72/503-650/3932
Otthoni telefon: 72/226151
Honlap: http://www.csorbagyozo.hu