Amíg a könyvtáros számára a könyvtári vendéglátás és hasonlók a találkozóhellyé válást jelentenék, ne feledkezzünk meg azokról, akik a könyvtárhoz nem értenek, viszont a sörhöz és a pizzához igen. Számukra jobb esetben azt jelentené, hogy a kegyelemkenyér méretét csökkenteni lehet, mert bejön a pizzából a különbözet... A b) variáns pedig az, hogy a könyvtárban mint pizzázóban látják már a fantáziát, majd ekként privatizálják.
Isten őrizzen, hogy valaki a fentieket szó szerint vegye, mert nem a pizzáról van szó, Krisztián viszont találhat analógiát a közhasznú munkással való "szakemberkiváltás" történetéhez. Pascal valahol nagyjából azt írta, hogy az igazság erő nélkül gyenge, az erő pedig igazság nélkül zsarnoki. Nézete szerint tehát össze kell vonni az erőt az igazsággal, hogy az erő igazságos, az igazság pedig erős legyen.
Keresgéljük tehát mi is ebben a szakmában az erőt, és keresgéljük az igazságot, hátha megtaláljuk és egymás felé tudjuk terelgetni őket. Addig is kívánom, hogy felhasználóinkkal karöltve, inkább pizzába harapjunk, mint vadalmába, Krisztián pedig találja meg a végzettségéhez és képességeihez illeszkedő munkakört, mégpedig egy olyan könyvtárban, amelyet szeretnek a felhasználók, és ahol hasznosnak, fontosnak, nélkülözhetetlennek, ugyanakkor jól megbecsültnek is érzik magukat a könyvtárosok.
Üdv.:
HSD
2010.12.29. 22:51 keltezéssel, László Pintér írta:
Kedves Krisztián, nem értem ugyan pontosan, hogy engem miért citál leveléhez (talán én vonék az a könyvtáros, aki Csorbát idézve megtestesítem a "fejlesztés" elöl elzárkózó magyar könyvtárakat és könyvtárakat?), de ha már megszólított, küldök Önnek egy cikkcímet a bama.hu -ról (leánykori nevén új Dunántúli Napló;))), mai dátummal:A Pécsi Balett tagjai a Kodály Központban is dolgoznak, így egészítik ki alacsony keresetüket.
Valahol utat tévesztettünk. Bizony.Üdvözlettel: P.L.2010/12/29 Krisztian Kovacs <klkrisztian@gmail.com>
Tisztelt könyvtárosok!
Ez az eset is jól mutatja, hogy bármely (bocsánat hogy újra
általánosítok) külföldi ország könyvtárossága hajlandóságot érez b á r
m i l y e n "fejlesztésre", csak az elzárkózó magyar könyvtárak és
könyvtárosság nem. Németországban valószínűleg nem mosolyogták meg azt
a személyt, aki kitalálta a pizzázót a könyvtárba, és nem hallgattak
mélyen a kollégák, könyvtári ügyeletem sajnos itthon ilyen sorsra
jutott. Lásd 3K szeptember, november.
Ui: Felháborodva olvastam az egyik nem oly régi Zalai Hírlapban, hogy
az egyik zalai város könyvtárában könyvtár szakot végzettek helyett k
ö z m u n k á s o k a t foglalkoztatnak, mert az olcsó! Miközben a
könyvtár szakot végzettek a legváltozatosabb fizikai munkákat végzik!
Én hajlandó lennék középfokú minimálbéren könyvtári munkát végezni
egyetemi diplomámmal.
Tisztelt Könyvtárvezetők! Aki lát benne(m) fantáziát ez ügyben, várom
jelentkezését!
Üdvözlettel
Kovács László Krisztián
klkrisztian@gmail.com
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
--
Pintér László
Pécsi Tudományegyetem
Pollack Mihály Műszaki Kar Könyvtára
Tel.: 72/503-650/3904
Fax.: 72/503-650/3932
Otthoni telefon: 72/226151
Honlap: http://www.csorbagyozo.hu
_______________________________________________ Katalist mailing list Katalist@listserv.niif.hu https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist