2010. december 14., kedd

Re: [KATALIST] allomanyvedelem + kotelespeldany

Kedves Magas Vitázó-Beszélgető Felek!
Magam, mint kis csepp a magyar közművelődés tengerében;))) (immár 38 és fél éve), némi tapasztalatot összegyűjtöttem mindkét  kérdésben. Ez a "tapasztalás" lehetővé teszi, hogy röviden szóljak:
1. Kötelespéldány TÖRVÉNY kell.
1.1. Ha lesz törvény, akkor - mielőtt a törvényt az országgyűlés megvitatná - , a törvényt előkészítő "illetékeseknek" konzultálni kell az érintett felekkel, úgymint könyvtárosokkal, és kiadókkal. (Ez utóbbiakról nem nagyon esett szó a Katalisten, pedig azért ők is érintettek ám;)). Egy kiadót, amelyik esetleg 250-300 (netán még kevesebb példányt ad ki egy-egy műből) nehéz meggyőzni arról, hogy mondjuk egy 15-20 ezer forintos albumból hatot (hetet?) "szolgáltasson be".
1.2. A törvényből nem maradhat ki a digitális dokumentumok ügye sem. Sőt. A digitális dokumentumok lassan kiszorítják a könyvet: sem a film, sem a videó, sem a hangkazetta, sem a hanglemez, semmiféle új dokumentumhordozó, "nem ártott annyit" a nyomtatott dokumentumoknak, mint az elektronikus dokumentumok (ideértve a WEB-et is) megjelenése. Persze, ezek ugyanennyi "áldást" is jelentenek... éppen ezért nem szabad elfelejtkezni róluk a kötelespéldány-törvényben sem.
1.3. Kötelespéldány törvény pedig éppen azért kell, mert a mostaniban a fenti kérdések nincsenek jól-pontosan megfogalmazva. És ha már egyszer valamit elkezdenek, talán nem kell "elaprózni", toldozni-foldozni. Azt legföljebb csak az amerikai alkotmány bírja el, az is csak egyszer-kétszer százévente;)
1.2 Vagyis - kibővítve az első pont egyszerű mondatát: az elektronikus, digitális dokumentumokra is kiterjesztett kötelespéldány törvény kell, de csak előzetes szakmai konzultációk - és mindkét szakma - a kiadók és a könyvtárosok képviselőinek meghallgatása után.
Köszönöm a meghallgatást;)), HSD második kérdéshez majd később szólnék hozzá, talán nem lesz még nagyon késő;))
Üdv: P. L.
P. s.: Esteleges valamiféle törvényelőkészítő bizottság könyvtáros képviselőjéül föltétlenül Horváth Sándort javasolom! Mert megérdemli;)



2010/12/14 Csabay Károly <csabay58@gmail.com>
>> Ebben az esetben viszont nem látok problémát. Amennyire tudom, a
>> kötelespéldányok kedvezményezettjei mind közintézmények. Akkor pedig a
>> rendelkezés rájuk nézve kötelező, és nem érdekes, hogy a feladat
>> "akaratukkal egyezik"-e.
>
> Ezen egészen meghökkentem.

Vajon mi meghökkennivaló van ebben? Mert...? Hogyan legyen másképp? Ha
egy közintézménynek van egy feladata, amelyet jogszabály ró rá, akkor
nagyjából mindegy, hogy a benne dolgozóknak vagy az intézmény
egészének -- ha van ilyen: -- mi az absztrakt "akarata".

> A témához nem értve, csupán néhány szempont:
> 1. Az egyes könyvtárak "akarata" optimális esetben összhangban van
> használóik aktuális és stratégiai igényeivel. Ha a kötelespéldány rendszere
> ezzel összhangban van, akkor OK, egyéb esetben adóforintjaink kétszeresen is
> kárba vesznek -- a jogszabály nevében. A fenti összefüggést nem feltételezve
> a könyvtárak haszontalan tevékenységet (is) folytatnak. (Még meghallhatja az
> Etikai Bizottság! ;-)

Ha jól értem Mikulás Gábort, arra céloz, hogy egy jogszabály lehet
rossz. Persze. Arra való a törvényhozás, hogy az ilyen hibákat, ha
vannak, korrigálja. Mikulás Gábornak is van országgyűlési képviselője,
akit fogadóóráján fel lehet keresni. Akkor rajta! De ameddig a focit
úgy játsszák, hogy bedobásnál nincs les, addig nincs, és akkor sincs,
ha éppenséggel ésszerű lenne, hogy legyen.

> 2. Legjobb tudomásom szerint Hollandiában 2 db kötelespéldány van. ...

M. G. bevallott hozzá nem értését enyhítendő: Hollandiában nincs
kötelespéldány-jogszabály. ("The Netherlands has no legal deposit
legislation that compels publishers to provide the KB with copies of
their products." Forrás: http://www.kb.nl -- A Koninklijke Bibliotheek
weboldala.)

> 3. Amiről már évek óta beszélni és főleg cselekedni kellene, az a digitális
> kötelespéldány beszolgáltatása...

Kétségtelen. Ceterum censeómat ismétlem: Kötelespéldány-törvény kell.

> 4. Messzebbre mutat, de érdemes ügyködésünk belterjességére is rápillantani:
> a könyvtárak az információ- és tudásvagyon egyre kisebb szelete felett
> pozicionálnak...

Ahogy majd 5. pontjában maga M. G. mutat rá, az úgynevezett
információvagyon túlnyomó része "döglött" állapotban leledzik a
feltáratlanság miatt. Lehet azt a stratégiát választani, hogy
jóindulatúan mosolygunk a könyvtárak felett, amelyek néhány idejétmúlt
információhordozó (pl. könyv) felett piszmognak, de lehet azt is, hogy
államrezon szintjén megerősítjük őket, hogy a nagyközönség számára
kívánatos forrásokat azok feltárásával kezelhetővé tegyék. Ahogy
egyébként M. G. példái is e tendenciát illusztrálják. Személyes
véleményem emellett viszont, hogy az e-mailek "gyűjtése" nem tartozik
ebbe a körbe.

[...]

> A fizikai kötelespéldány "ingyenességét" a könyvtári rendszer egésze
> feltehetően többször is megfizeti -- nem tudom, hogy ennek közvetlen és
> közvetett költségeit ezt valaha számolta-e valaki.

Hát persze. Mármint az a "persze", hogy megfizeti. Sajnos, huzamosabb
ideje olyan világban élünk, amelyben a közjó választott gondnokai a
közvagyont el szokták lopni -- már-már hozzá vagyunk szokva. Normális
esetben azonban ez nem így működik. Az állam azért szed be közvetlen
ellentételezés nélkül javakat (elvileg ilyenek az adók és a vámok),
hogy közvetetten aztán kamatostul visszaforgassa a köz javára. Mint
közalkalmazott könyvtáros, magam, személy szerint emelkedetten hiszek
abban, hogy ebben a munkában veszek részt. S az a legszebb dicséret,
ha a közösség úgy fogja érezni, hogy ráfordításait "a könyvtári
rendszer egésze [...] többször is megfizeti". -- Ha tényleg így van,
akkor nagyon jól van.

Ceterum censeo: Kötelespéldány-törvény kell.

Csabay Károly

_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist



--
Pintér László
Pécsi Tudományegyetem
Pollack Mihály Műszaki Kar Könyvtára
Tel.: 72/503-650/3904
Fax.: 72/503-650/3932
Otthoni telefon: 72/226151 
Honlap: http://www.csorbagyozo.hu