(Váltottunk mi már erről néhány szót...)
Csakhogy: nézzük a dolgot, egy kicsit nagyobb dimenzióban!
Neked, mint alkotó embernek nem kell bizonygatnom: teremteni, alkotni
csak szabadságban lehet. Ez a szabadság adja meg a felelősséget!
Ehhez persze tudatában felnőtt EMBER-re van szükség, aki a belső
törvénye szerint él és cselekszik. (A tudatosság nem szakismeret
illetve iskolázottság kérdése!)
Bár az élet nem a logika alapján szerveződik - bármennyire is bele
akarjuk látni azt! - a "törvények" tömkelegébe (ha úgy tetszik:
karanténba) zárt embernek viszont mindig is „szüksége lesz a
korlátra", a fogódzóra, mert a külső törvényektől vár eligazítást,
illetve ez alapján „vezérlik"!
Ám Ők ezért - illetve ezzel együtt -sem kevesebbek!
A tapasztalás viszont az élet legnagyobb iskolája! Így hát nem elég,
hacsak felmondjuk a jól megtanult leckét!
Szerény meglátásom szerint: a fennen hirdetett tudomány mindig és
újabb szakadékhoz juttat bennünket, ám sohasem sikerült még
„átalvinni-e a túlsó partra". Nem kell hát úgy odalenni attól a fene
nagy tudománytól!
A folyton járó agyunkat időnként pihentetni is kellene, hogy a szív
olykor megértsen!
Egyébként meg: hova is kellene sietnünk…?!
Mi tökéletlenek, állandóan a tökéletest hajszoljuk!
Pedig, ha "ráérő" időnkben mozognánk... Még akkor is, ha elvétjük a lépést.
A mozdulat sorsa ugyanis nem fontos, de a hevület - az kell!
Mert e nélkül nincs tánc!
A tánc művésze is az elvétett mozdulatokból táplálkozik.
Ehhez viszont az kell, hogy minél többen táncoljanak!
A példa nem véletlen.
Hiszen a tánc tipikusan az az eset, amely „üzleti szempontból"
teljesen haszontalan.
Ám ha megfigyeled a táncosokat, ahogy a maguk tervezte táncot
táncolják, látni fogod: bár munkájuk gyümölcsét nem raktározhatják el,
hiszen a tánc átszalad rajtuk, mint a tűzvész, ám a maguk alkotta
táncból KULTÚRÁT teremtenek.
Mi hát, ha nem ez, a legfontosabb!
Barátsággal:
gyula
Hornyák Gyula
Miskolci Egyetem
könyvtár, levéltár, múzeum
06/46/565-320
----------------------------------------------------------------
This message was sent using IMP, the Internet Messaging Program.
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist