2010. szeptember 21., kedd

[KATALIST] azert szornyu ez

Kedves Kollégák,

számomra azért szörnyű ez a Szabó Ervin "ügy" mert "van". Itt vagyunk a
helyhatósági választások sűrűjében, valaki mondott valamit, megnyomott a
társadalom (és a szakma) sokat szenvedett idegrendszerén egy pontot, és
most dolgozik a feszültség a szervezetben, és ez nem a gyógyulás
irányába mutat. Politikai gyökerű haragok kapnak lábra és generálnak
ellen-haragokat. Százéves holtakat állítgatunk ítélőszék elé,
marasztalunk el, mentünk fel. Mégis kik vagyunk mi, hogy ezt
megtehetjük? Milyen jogon marasztaljuk el? Milyen jogon mentjük fel?
Olyan tökéletesek lennénk, hogy ezt megtehetnénk?

Szabó Ervin most posztumusz bűnhődik a történeti visszatekintésben
szalonképtelennek bizonyult egyes nézetei miatt. Amivel nyilvánvalóan
mások is rendelkeztek. Ki ilyennel, ki olyannal: nehéz tészta a
történelem, mondhatni - fájdalmas. Mondják, hogy politikai szerepéből ez
vagy az következik, mások pedig vitatkoznak ezzel. Szakmai szerepéből
meg amaz következik, erre nincs válasz, pedig mondhatnák, ha nem ő,
akkor előbb-utóbb más, hiszen nem világelső dolgok voltak ezek, valaki
csak előállt volna vele. Dehát mégiscsak ő állt elő. Aztán az előbb
olvasom, hogy alternatív jelölt az érdem egy részére is akadt. Hmmm.

Mit akarunk a holtaktól, ha az élőkkel sem tudunk igazán mit kezdeni?
Vegyük le azt a táblát, vegyünk le bármilyen táblát, ha béke és szelíd
meggyűződés vezeti a csavarhúzót tartó kezünket.Ha pedig nem, akkor
dolgozzunk rajta, hogy úgy legyen. Mert lehet valaki baloldali,
jobboldali, liberális, akármi, csak robbantani és kivégezni ne akarjon,
szóval legyen bármilyen világnézetű bárki, lehet vele egyetérteni, nem
érteni egyet, valahogy az tűnik emberinek, ha erről vagy hallgatnak
tapintatosan, vagy vitatkoznak évődve, de nem ez az alapvető kérdés
közöttük, hanem az, hogy a másik milyen ember, milyen szakember...

Mert ugye a botrány eleve nem Szabó Ervinről szól. Megközelítőleg sem.

Maradok tisztelettel:
HSD
aki semmivel sem különb a vitatkozó feleknél, és ismerve vagy látatlanul
is megérti mindegyiket

_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist