Igen találó.
Nekem még az is eszembe jutott, hogy nem kell tudni tojást tojni ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni : jó-e a rántotta. J
Bátori József
From: katalist-bounces@listserv.niif.hu [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of Horváth Sándor Domonkos
Sent: Friday, July 09, 2010 7:07 PM
To: katalist@listserv.niif.hu
Subject: Re: [KATALIST] Reflexiók Somogyi József cikkajánlásához
Kedves Éva, Tisztelt Kollégák!
Amikor a mesebeli kisfiú elkiáltotta magát, hogy a király meztelen, az nagyon katartikus élmény volt, gyermekfejjel olvasva is. Aztán felnőttként az átdolgozatlan verziót is elolvastam, és jót derültem azon, ahogy abban a változatban a király végignézett magán, rájött, hogy tényleg mezítelen, aztán - mit volt mit tenni -, kihúzta magát, és még peckesebben lépkedett.
Nyilvánvaló, hogy a topic-ot generáló írásban szóba sem került, hogy a király levegőbe öltözött volna, csupán szabásmintáról és fazonról történt említés, nem lábjegyzetelve, hogy a ruhatár bővebb repertoárt is tartalmazott.
A mese csapnivaló lett volna, ha a kisfiú már az uralkodó leköszönte után mondta volna, hogy "annak idején a királyon nem volt ruha" -- másfelől az is érthető lett volna, hiszen mégiscsak számolnia kellett főbenjáró egzisztenciális szempontokkal, mivel akkoriban olcsó volt az emberi élet, nem úgy mint manapság, ahol legfeljebb csörömpölő telefonnal, harapós e-mail-lel, ad abszurdum költségvetési okkal magyarázható létszámgazdálkodással szembesülhetne a renitens, no persze, nem a könyvtárügyben, hiszen minket ettől megkímélt a sors.... soha ilyet nem láttunk... hallottunk... olvastunk.....
Szóval, a visszamenőleges fazon-kritika nem túl gusztusos, másfelől ki sem kerülhető, hacsak úgy nem gondoljuk, hogy minden a legnagyobb rendben volt, van, és ugyanúgy kell folytatnunk is....
Másfelől ne becsüljük alá a "végeken" robotoló beosztott könyvtárost, lehet, hogy nem látja a boszorkánykonyha fűszereit, de a végin mégis csak kap egy kanállal a kondérból, és ha kémiailag hiteles analízist nem is ad róla, szakmai tapasztalatai és a mindennapi rutinja alapján egészen pontosan meg tudja mondani, hogy milyen az íze az adott matériának, mondjuk a könyvtárpolitikai output lecsapódásának.
Talán nem tudja, hogy miért és hogyan alakult úgy egy pályázati kiírás, ahogyan az megjelent, ám azt pontosan tudja, hogy arra van-e szüksége, arra van-e a legnagyobb szüksége, sőt azt is, hogy igazából mire lenne szüksége. Így attól se féltsük őt, hogy Somogyi kolléga írásából kivett idézetekkel (valakik) "megzavarják" a fejét, majd aztán ettől kap gellert a szépívű szakmai szárnyalás.
Azt írod az ágazati irányításban résztvevőkről, hogy "ők is mi vagyunk" - amit akként tudok interpretálni, hogy szakmabeliek, ahogyan mi is. Ez nagyon szép gondolat, csak az vele a baj, hogy ebből az következik, hogy az ő felelősségük a mi felelősségünk, és az ő érdemeik a mi érdemeink -- és be kell látni, hogy ez így már nem méltányos senkire nézve sem, de ezt az ideát el sem lehetett volna várni, pont az előbbiek miatt. (Szóval, vegyük már tudomásul, hogy bármilyen gusztustalan szó is a "hatalom" -- az a politológia definíciója szerint a döntések birtoklását jelenti. Az ágazati irányítás pedig a döntések meghozatalában csúcsosodik ki, jelenjen ez meg pénzosztási koncepcióban, jogszabályban, személyi döntésekben, vagy akármiben. Ekként erőteljesen vitatható az a gondolatmenet, hogy "ők mi vagyunk". A hatalom szakmai legitimációját a szakmával való folyamatos kommunikáció, a szakmai és tudományos megalapozottság jelenti. Ez a kommunikáció partnerséget céloz, azonban a partnerség sajátos árnyalatot kap az érdekek és függőségek rendszerében, annak ellenére, hogy mindkét félnek elemi érdeke ennek tagadása.)
Miután becsomagoltam három réteg selyempapírba, kénytelen vagyok konkrétan is leírni: szerintem nem elfogadható szakmai vita adekvát elemeként egy olyanféle érvelés, hogy "neki is beleszólása lehetett volna (vagy beleszólása volt)" a szakmapolitika kialakításába.
Nem elfogadható szakmai érvelésként az sem, hogy egy kifejezetten szakmai publicisztika "veszélyes lehet" azért, mert majd (ráadásul szövegkörnyezetéből kiragadva) idézgetik megállapításait.
Hatalmas a veszélye az efféle megközelítésnek, mivel elbizonytalaníthatja a szakembereket, de nem tudásukban, hanem abban, hogy véleményüket közölni merjék. A téves vélemény is jobb a hallgatásnál, mivel a téves véleményt a helyére lehet tenni.
Az egyetlen igazi veszély annak feltételezése, hogy létezik egy adott szakmában (bármelyikben, bármilyenben) egy fél tucat olyan személy, aki világosan lát, és megmondja a "tutit", és aki másként látja a dolgokat (mert bizony nem matematika minden, ahol kétszer kettő négy), az veszélyes, eliminálni kell, kommunikációs furkósbottal jól fejbe csapni.
Persze nyilvánvaló, hogy az egészet én értem félre, ill. tévesen interpretálom, hiszen más magyarázata nem lehetne annak, hogy ilyeneket írok az általam igen nagyra becsült és szeretett Bartos Éva levelére.
Kiváló tisztelettel:
Domonkos
2010.07.09. 16:57 keltezéssel, Bartos Éva írta:
Amint azt a katalisten olvashattuk, Somogyi József nem kisebb feladatra, mint az általa „Skaliczki Érá”-nak nevezett korszak elemzésére vállalkozott. A néhány hónappal ezelőtt megírt cikk nézőpontját, szakmai igazságtartalmát egy négyszemközti szakmai beszélgetés keretében akkor és ott megvitattuk. Ehhez képest mégis változatlan formában, váratlanul közzétette írását. Így tehát nekem is a nyilvánosság előtt kell megismételnem az akkor megfogalmazott fenntartásaimat.
Somogyi József ugyanis évtizedek óta a magyar könyvtárügyben dolgozik, legalább nyolc éve a Könyvtári Intézet önálló feladatkörrel megbízott munkatársa, akinek munkakörénél fogva országos adatokra, nemzetközi trendekre van rálátása. Ebben a pozícióban, utólag, azzal áll a nyilvánosság elé , hogy talán nem is jó felé vezettek bennünket?! Szeretném hangsúlyozni, hogy a cikkben foglaltakkal szemben nincs semmiféle „Skaliczki stratégia”, amit kívülállóként, utólag megkérdőjelezünk. Somogyi Józsefnek intézeti státuszában joga és kötelessége volt részt venni – a könyvtáros szakma és az ágazati irányítás közötti közvetítő helyzetben - a könyvtári stratégiai célkitűzések kialakításában, a megvalósulás, az elért eredmények, netán tévedések elemzésében és értékelésében. Lehet, hogy elkerülte a figyelmét, de az ágazati irányítók már hosszú ideje nem politikai komisszárok, akik az ideológia tisztasága felett őrködnek, hanem ők is mi vagyunk, a szakmából felkért szakemberek, akik a szakma egészével, velünk együtt alakítják a szakmapolitikát és hogy az jól vagy rosszul alakul-e, az mindannyiunk közös felelőssége.
3. Fenntartásaim vannak a cikkben szereplő szakmai állítások tartalmával kapcsolatban is. Ezek közül csak néhányat emelek ki. Az olyan sommás megállapítások, mint hogy az Európai Uniónak nincs könyvtárpolitikája, vagy hogy sehol Európában nem tartják célnak a könyvtári intézményrendszer önállóságát, mint nálunk, szerintem nem állják meg a helyüket. Ugyan nincs az Unióban uniformizált könyvtárpolitika, de szerencsére figyelembe veszik a nemzeti kulturális örökségek különbözőségeit, sajátosságait, azok tartalmával és intézményrendszerével együtt. Azok a tények, miszerint a könyvtárakra Európa-szerte egyre több közösségi feladatot rónak, hogy a könyvtárakat közös európai projektek százaival arra ösztönzik, hogy sajátos eszközeikkel és lehetőségeikkel vállaljanak mind nagyobb részt a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében, a tudásbázis kiterjesztésében, járuljanak hozzá az országaik és ezen keresztül egész Európa versenyképességének növeléséhez, és e feladatokkal kapcsolatban alakítsanak ki közös eszközrendszert, terjesszék el a jó gyakorlatokat , fejlesszék könyvtári szakembereiket - szerintem mégis csak közös cél- és feladatrendszerre utalnak. A könyvtárak pedig, legjobb tudomásom szerint, mindig a társadalmat, esetenként annak egyes kiemelt célcsoportjait segítették, támogatták, jobbították – szakembereik elkötelezettsége, a felhalmozott és növelt értékek révén, a mindenkor legkorszerűbb információs technológia felhasználásával. A mi korábbi és jelenlegi stratégiai céljaink ugyanezekről a feladatokról szólnak. Egy hullámhosszon vagyunk, egy nyelvet beszélünk az európai könyvtárüggyel.
4. Sajnálatosnak és veszélyesnek tartom, hogy Somogyi József bizonyos sommásan megfogalmazott mondatait - ráadásul környezetükből kiragadva - fogják majd hivatkozni, terjeszteni, s ezáltal kétszeresen is félrevezető szakmai értelmezést tulajdonítani az írásnak.
Bartos Éva
_______________________________________________Katalist mailing listKatalist@listserv.niif.huhttps://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist 