Méltatlan méltatás – avagy reflexiók Somogyi József cikkajánlásához
Amint azt a katalisten olvashattuk, Somogyi József nem kisebb feladatra, mint az általa „Skaliczki Érá”-nak nevezett korszak elemzésére vállalkozott. A néhány hónappal ezelőtt megírt cikk nézőpontját, szakmai igazságtartalmát egy négyszemközti szakmai beszélgetés keretében akkor és ott megvitattuk. Ehhez képest mégis változatlan formában, váratlanul közzétette írását. Így tehát nekem is a nyilvánosság előtt kell megismételnem az akkor megfogalmazott fenntartásaimat.
Somogyi József ugyanis évtizedek óta a magyar könyvtárügyben dolgozik, legalább nyolc éve a Könyvtári Intézet önálló feladatkörrel megbízott munkatársa, akinek munkakörénél fogva országos adatokra, nemzetközi trendekre van rálátása. Ebben a pozícióban, utólag, azzal áll a nyilvánosság elé , hogy talán nem is jó felé vezettek bennünket?! Szeretném hangsúlyozni, hogy a cikkben foglaltakkal szemben nincs semmiféle „Skaliczki stratégia”, amit kívülállóként, utólag megkérdőjelezünk. Somogyi Józsefnek intézeti státuszában joga és kötelessége volt részt venni – a könyvtáros szakma és az ágazati irányítás közötti közvetítő helyzetben - a könyvtári stratégiai célkitűzések kialakításában, a megvalósulás, az elért eredmények, netán tévedések elemzésében és értékelésében. Lehet, hogy elkerülte a figyelmét, de az ágazati irányítók már hosszú ideje nem politikai komisszárok, akik az ideológia tisztasága felett őrködnek, hanem ők is mi vagyunk, a szakmából felkért szakemberek, akik a szakma egészével, velünk együtt alakítják a szakmapolitikát és hogy az jól vagy rosszul alakul-e, az mindannyiunk közös felelőssége.
3. Fenntartásaim vannak a cikkben szereplő szakmai állítások tartalmával kapcsolatban is. Ezek közül csak néhányat emelek ki. Az olyan sommás megállapítások, mint hogy az Európai Uniónak nincs könyvtárpolitikája, vagy hogy sehol Európában nem tartják célnak a könyvtári intézményrendszer önállóságát, mint nálunk, szerintem nem állják meg a helyüket. Ugyan nincs az Unióban uniformizált könyvtárpolitika, de szerencsére figyelembe veszik a nemzeti kulturális örökségek különbözőségeit, sajátosságait, azok tartalmával és intézményrendszerével együtt. Azok a tények, miszerint a könyvtárakra Európa-szerte egyre több közösségi feladatot rónak, hogy a könyvtárakat közös európai projektek százaival arra ösztönzik, hogy sajátos eszközeikkel és lehetőségeikkel vállaljanak mind nagyobb részt a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében, a tudásbázis kiterjesztésében, járuljanak hozzá az országaik és ezen keresztül egész Európa versenyképességének növeléséhez, és e feladatokkal kapcsolatban alakítsanak ki közös eszközrendszert, terjesszék el a jó gyakorlatokat , fejlesszék könyvtári szakembereiket - szerintem mégis csak közös cél- és feladatrendszerre utalnak. A könyvtárak pedig, legjobb tudomásom szerint, mindig a társadalmat, esetenként annak egyes kiemelt célcsoportjait segítették, támogatták, jobbították – szakembereik elkötelezettsége, a felhalmozott és növelt értékek révén, a mindenkor legkorszerűbb információs technológia felhasználásával. A mi korábbi és jelenlegi stratégiai céljaink ugyanezekről a feladatokról szólnak. Egy hullámhosszon vagyunk, egy nyelvet beszélünk az európai könyvtárüggyel.
4. Sajnálatosnak és veszélyesnek tartom, hogy Somogyi József bizonyos sommásan megfogalmazott mondatait - ráadásul környezetükből kiragadva - fogják majd hivatkozni, terjeszteni, s ezáltal kétszeresen is félrevezető szakmai értelmezést tulajdonítani az írásnak.
Bartos Éva