2010. július 17., szombat

[KATALIST] Könyvári Nap 2010. szeptember 14.

Tisztelt Könyvtár Vezetők, kedves listatagok!

A második ELTE-s (talán mondhatjuk azt, hogy idén már Budapesti)
Könyvtári Nap főszervezőjeként fordulnék Önökhöz.
A tavaly elindított kezdeményezés egyik pontját, nevezetesen a
könyvtárak bemutatkozását, kiállítását idén mindenképpen szeretnénk
folytatni. Programunkat 2010. szeptember 14-én kedden 11:00 és 16:00
között az ELTE BTK Múzeum körúti campusán (Bp., 1088 Múzeum körút 4)
rendezzük meg.
A rendezvénylényege, hogy a főváros ? egyetemisták számára fontosabb ?
könyvtárai egy-egy kis sátorba kiköltözve biztosítanak az ELTE és a
környező egyetemek hallgatóinak ? bizonyos esetekben kedvezményes ?
beiratkozási lehetőséget.


E levélben azért fordulok Önökhöz, hogy könyvtáruk, amennyiben
lehetséges vegyen részt standjával a rendezvényen, ezáltal
megkönnyítve több száz egyetemista ?első útját? Önökhöz, akik így
várhatóan nagyobb számban fognak beiratkozni a jelenlévő könyvtárakba.
A rendezvény szervezési feladatait és infrastruktúrájának biztosítását
az ELTE BTK HÖK és a Magyar információtudományi Alapítvány vállalta
magára. A kitelepüléshez biztosítani fogunk asztalt, áramforrás és
internet elérését.

Amennyiben érdeklődlődnek rendezvényünk iránt, kérem az alábbi linken
található űrlapon július 30-ig jelentkezzenek!
https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dGduQ2ZEbmVad3JYeDRzdEZsU2Y2T3c6MQ


A tavalyi résztvevők közül az alábbi könyvtárak, szervezetk jelezték
eddig részvételüket:

1. BCE Központi Könyvtár,
2. ELTE EK
3. ELTE PPK Kari Könyvtár
4. FSZEK
5. Geothe Intézet Könyvtára
6. Iparművészeti Múzeum Könyvtára
7. Könyvtárportál
8. MOME Könyvtára
9. MTA Könyvtára
10. OGYK
11. OIK
12. OPKM
13. OSZK
14. OSZK KSZK

Válaszukat, segítségüket, támogatásukat előre is köszönöm:

üdvözlettel:
Nemes László
kuratóriumi elnök
Magyar információtudományi Alapítvány

_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist