2010. június 17., csütörtök

Re: [KATALIST] modszer amellyel kozelitunk

Tisztelt Lista!
Az egymilliárd Ft, illetve önbecsülésünk kedvéért még inkább érdemes
differenciáltan fogalmazni. A szavazó, az adófizető, tehát a megrendelő
állampolgárok 60 százaléka nagy valószínűséggelé semmit nem olvas. 25-30%
ráadásul eleve képtelen erre, hiszen funkcionális analfabéta. Tehát a
kompetecia korlátozott. Ugyanakkor a magunk illetékességi körét sem lenne
szabad abszolutizálni. Hiszen kisebb csoportok sokat, változatosan olvasnak,
írnak, rendszeresen vásárolnak és interneteznek. (Ők feltehetően részben a
legmagasabb jövedelműekből, illetve a könyvesbolt és könyvtárnélküli
kistelepülések kislétszámú értelmiségi köreiből kerülnek ki.) A domináns
összefüggés persze az ellentétes példával jellemezhető. Vagyis a rendszeres
olvasók többsége egyszerre újság, hetilap és könyvvásárló, könytár- és
internethasználó. Mi könyvtárosok, közvetítők, oktatók, kutatók, a helyi
értelmiség véleményformálói jól érzékeljük, ezért kötelességünk
tudatosítanunk szűkebb és tágabb környezetünkben társadalmunk ilyen irányú
tagoltságát. Jóhiszemű reménységem szerint még a parlamenti, netán
miniszteriális szinten művelődéspolitikával foglalkozók gondolkodásmódját is
alakíthatjuk. Ha van elég bátorságunk mindezek kimondására. Azzal a belső
kötelezettséggel, hogy közben alkalmasak vagyunk a ma még ellenünk szavazó
funkcionális analfabéták és gyermekei érdekében nem csupán szót emelni,
hanem tényleges akciókat megtervezni, megvalósítani. Üdvözlettel Nagy Attila
----- Original Message -----
From: "Horvath Sandor Domonkos, dr." <hsdhsi@gevk.hu>
To: "Nagy Elemer Karoly" <eknagy@omikk.bme.hu>
Cc: "Bánhegyi Zsolt" <zsolt@vax.mtak.hu>; <katalist@listserv.niif.hu>;
<hsdhsi@t-online.hu>
Sent: Wednesday, June 16, 2010 3:06 PM
Subject: Re: [KATALIST] modszer amellyel kozelitunk


Na de Elemér, ezt senki nem vitatja. Éppen ezért az osztásnál....

2010.06.16. 14:55 keltezéssel, Nagy Elemer Karoly írta:
>
> Kedves Lista!
>
>>> ...
>>> Végezetül: azon a bizottsági ülésen egyetlen fél nem nyilvánított
>>> véleményt, nem jelent meg, nem is jelenhetett: ez pedig a
>>> felhasználó, népszerű nevén: az Olvasó...
>>> ...
>> ...
>> a véleményem, hogy a felhasználó/Olvasó igenis megjelent és véleményt
>> is nyilvánított...
>> ...
>
> Uraim, lehet, hogy Önök mindketten tévednek, és a felhasználó/Olvasó
> volt, aki a pénzt adta, Adófizetőnek adva ki magát ;)
>
> Maradok:
> Nagy Elemér Károly


_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist


_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist