BARANGOLÁS HORVÁTORSZÁGBAN ÉS A TENGERMELLÉKI FIUME TÁJAIN A MAGYAR EMLÉKEK NYOMÁBAN
Tanulmányút az MKE Műszaki Könyvtáros Szekció szervezésében
2010. június 9-13 között. 4 éjszaka 5 nap
Utunk során történelmünk nagyjainak a Zrínyi,a Frangepán családok ősi várait, várkastélyait követjük nyomon, így Csáktornyát, Zágrábot, Károlyvárost érintve jutunk majd el a magyar emlékek egy igen nagy és jelentős együtteséhez Fiuméhoz mai nevén Rijekához,mely az Adriai-tenger partján fekszik s mint –corpus separatum-egykoron a magyar királyság részét képezte. A város nagy fejelődésének korszakát jelenti az 1840-es évektől az első világháborúig tartó magyar közigazgatási időszak. A Kormányzósági Palota és a Tengerészeti Akadémia mellett mai s működik a Baross Gáborról elnevezett kikötő,amelyeket újból felkeresnénk.
Itt van az egyik legnagyobb hungarika gyűjteménnyel rendelkező könyvtár a Rijekai Egyetemi és Tudományos Könyvtár, amelynek vendégei leszünk. Itt dolgozik a szokásos helyi magyar „ vezetőnk és mentorunk” Szmiljanics Anikó, akit mint régi ismerőst kértünk fel tengermelléki utunk háziasszonyának.
Továbbmenve a csodálatos tengerparton elbarangolunk Abbáziába (Opatija), Lovranba majd dél felé Crikvenicán át egészen eljutunk Senj városáig ( Zeng) megtekintve több nevezetes magyar emléket is.
A történelmi emlékek mellett csodálatos tájbeli és természeti élményekben is részünk lesz. Megnézzük az ősi Frangepánok alapította Trasattó-i ferences kolostort és hozzá tartozó ősparkot és a fiumei hegy tetejére épült kisvárost, és a csodálatos panorámát
A kulináris élvezeteket se kívánjuk kifelejteni ezért a tengeri csemegéket is meg kívánjuk kóstolni, a hegyek finom szőlő leveiről nem is beszélve.
Indulás: 2010. június 9-én( szerdán) 6 órakor a Corvin áruház előtti parkolóból.
Érkezés: 2010 június 13-án (vasárnap) 22 óra körül a Corvin áruház elé.
Ellátás, elhelyezés:egy éjszakát töltünk Zágráb közelében, panziós szálláshelyen 2-3 ágyas szobákban.
A tengerparton vagy Opatija - Lovranban, vagy Crikvenicán egyszerűbb szállodában félpanzióval 3 éjszakán át egy helyen szintén 2 illetve 3 ágyas szobákban fogunk lakni
Utazás:Romcar szokásos panorámás autóbuszainak egyikével.
Költségek: 46.000 Ft/fő, az MKSZ tagjaink ,akik idén még nem utaztak,5.000 Ft kedvezményt tudunk biztosítani.
Jelentkezni lehet: 2010. április 30-ig. Befizetés május15-ig.
Fenyves Mártánál
Telefonon és faxon: 3641059
Levélben:1149, Budapest, Pillangó park 16/d
Ecsedi Viktóriánál:
Emailon: vecsedi@hotmail.com és telefonon is: 0612180681 illetve mobilon:0620 3445274
Minden kedves kollegánk és családtagjai jelentkezését tisztelettel várjuk!
Nagy Zoltán
MKSZ elnök, érdeklődni lehet: znagy@oszk.hu