A másik a ciklusokon túlnyúló döntések kérdése. Ha igaz, hogy a "demokratikus váltógazdálkodás eszméje" megköveteli, hogy döntéseink hatásai csak a ciklus végéig nyúljanak, nem kellene inkább ősszel választani (lehetőleg parlamentit meg önkörmányzatit együtt), még a következő év költségvetésének, adózásának és satöbbijének szavazása előtt? Arról nem beszélve, hogy semmiféle beruházás kifutása nem lehetne hosszabb a tervezéstől a megvalósításig ugyanazon kormányzat négy évnél...
Tessék mondani, lehet úgy irányítani - vagy, félve mondom: építeni - egy országot, hogy csak a saját négy-nyolc évünkig látunk el? Mert én azt is kétlem, hogy egy könyvtárat lehetne. Integrált rendszereket választanak ki, új létesítményeket, szolgáltatásokat fejleszte(t)nek vezetők úgy, hogy gyakran döntéseik hatásainak negyedében-harmadában már cserélődnek vagy nyugdíjba mennek - aztán örüljenek vagy szenvedjenek a következményektől az utánuk jövők, ahogy akarnak. Ez rendben lévő?
S ha végül aztán se Monok, se Sajó, akkor mi van? Óeszkávége? Én 1985-ben hittem utoljára, hogy két induló az már választás :-)
Apropó, hétvégén - az én ízlésemnek kicsit későn - megmetszettük feleségemmel a gyümölcsfákat (ami egyfajta döntés, kötelezettségvállalás a "terményminőség" mellett a mennyiséggel szemben). Valami politológiai megközelítés ezt is biztosan április végére hagyta volna...
Üdvözlettel:
Szabó G. Tibor szakinformátor, minőségmenedzser Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézet Könyvtára * http://www.pszfz.bgf.hu/konyvtar 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A, Tel.: 92/509-941 -----------------------------------------------------------------[Utóirat: Jelen levelemmel semmiféle politikai irányzatot nem kívántam támogatni vagy gyalulni, minden erre irányuló értelmezés a szerző ismerete nélküli "műelemzésnek" tekinthető.]
Csabay Károly írta:
Kedves Edit!Kedves Fáy Zoltán, kérem, kérem... mondjon véleményt, de ne állítsa be azt tényként!De mit csináljon akkor, amikor tényt mond?tisztelje az ellenfelet is!Automatikusan? Nem kellene azt valamivel kiérdemelni? Érdemi kritikákra én is kiváncsi lennék. Kedves Edit! Fáy Zoltán hozzászólásába betett egy linket. Azt Ön nem olvasta? MonokIstván úr több nyilatkozata, az őt támogatók hosszú listája, és az Ön korábbi cikke jelent meg, még mielőtt a pályázatok nyilvánosak lettek volna. Érdemes enélkül, előítéletekre, koncepciókra alapozva véleményt alkotni? Csak az egyik felet megszólaltatni? Politikai döntéssé redukálni a kérdést? Ó, hazám, hazám...Egyrészt: A pályázatok nyilvánossága a pályázótól függ. Ha a pályázó hozzájárul, a pályázat nyilvánossá válik (válhat). Másrészt: A szóbanforgó nyilatkozatok nem a pályázatokkal foglalkoztak. Egész egyszerűen Monok István szakmai múltját méltatták. A nyilatkozók kijelentették, hogy Monok István az OSzK főigazgatójaként jól végezte munkáját, és lecserélése (bárkire) szakmailag indokolatlan. Harmadrészt: Az előítélet nem ördögtől való dolog. Csak gondoljon bele, kedves Edit, Ön is milyen sokszor él vele -- napi rutin. Aztán: Van valakinek információja arról, hogy a "másik fél" szeretett volna nyilatkozni, és nem hagyták? Végül: Lehet, hogy bizonyos dolgok más szemszögből másképpen látszanak. Aki a bőrén érzi, annak nem "redukálnia" kell a kérdést politikai döntéssé, hanem azonnal az jut eszébe. Csontos Jánost idézem: "Nem véletlen, hogy a közéleti nyelv is bevett formulaként használja a bebetonozás fogalmát. Azt érti rajta, mikor egy választott kormányzat (nem bízva a jövőt a véletlenre meg a változékony választói akaratra) túlterjeszkedik saját négyéves ciklusán, s olyan döntéseket hoz, vagy olyan kötelezettségeket vállal, amelyekkel megköti a soron következő kabinet kezét, bebetonozza az általa létrehozott állapotokat. Ezzel a mesterkedéssel nem csupán a demokratikus váltógazdálkodás eszméje sérül súlyosan, de a piaci verseny tisztaságának sokat hangoztatott alapelve is. Magyarországon valamilyen rejtélyes okból főként a magukat baloldalinak mondó kormányok élnek előszeretettel eme antidemokratikus stichű eszközzel." Hát ezért. Tisztelettel Csabay Károly
__________ Information from ESET Mail Security, version of virus signature database 4929 (20100309) __________
The message was checked by ESET Mail Security.
http://www.eset.com