In memoriam OMIKK.
Megszüntetnek egy nyilvános könyvtárat. Eddig ezt még nem tették.
Az ország egyik legnagyobb és legrégibb magyarországi könyvtárát szüntetik meg egyetlen tollvonással, az 1883-ban alapított Magyar Királyi Technológiai Iparmúzeum jogutódját, az Országos Mûszaki Információs Központ és Könyvtár intézményét. Megszüntetik, illetve beolvasztják.
Az intézménynek mûszaki és tudománytörténeti vonatkozásban egyedülálló a régi, és az összes idõszerû technikai szakirodalmat tartalmazó modern gyûjteménye. Fontosak a hazai mûszaki tájékoztatásban az egész világ ipari spektrumára kiterjedõ kiadványai. . Az OMIKKnak részben CD–ROM-on, részben évtizedes távolsági online kapcsolódásain keresztül hazai viszonylatban egyedülálló hozzáférési lehetõségei vannak a mûszaki és az általános nemzetközi adatbázisokhoz. Saját lokális adatbázisai is rendkívül jelentõsek és mindezek igénybe vételéhez nagyon jó referensz szolgálat nyújt segítséget. Tudományos szaklapjai közül az egyik a magyar könyvtárügy legjelentõsebb fórumai közé tartozik. Oktatási hálózata segíti a könyvtári-információs szaktudás fejlesztését. Mindezt kívánják, néhány nem szorosan könyvtári részleg kivételével , együtt legalább 80 munkatársával a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtárának kisebb alapterületével és 60 munkatársával egybepréselni. A BMGE könyvtárát teljesen felkészületlenül éri ez a feladat, se hely, se szükséglet, se érv erre az egyesítésre nincs. Csak az, hogy meg kell csinálni.
Minden elõzetes tanácskozás, nyílt kérdésfölvetés, megfogalmazott indokok nélkül. Mintha nem volna ebben semmi.
Úgy szüntetik meg, hogy se a könyvtári szakmát, se a könyvtári érdekképviseleti és tudományos testületeket, se a munkavállalók szervezeteit ebben az ügyben egyetlen kérdéssel nem keresték föl.
A megszüntetést minden jel szerint jó elõre eldöntötték.
Az OMIKK az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottságon keresztül a Gazdasági Minisztériumhoz tartozott, ahol jelentéktelen tétel volt a költségvetésben. Elsõ lépésben a Kormány 2000. március 24-i határozata alapján visszamenõleges hatállyal, 2000. január 1-jétõl az Oktatási Minisztérium politikai államtitkárának, majd november 20-ai hatállyal a közigazgatási államtitkárának felügyelete alá helyezte. Második lépésben elkezdõdött az átszervezéseket általában megelõzõ átvilágítás. Az átvilágítás megállapításai még a legszûkebb szakmai kör számára is ismeretlenek maradtak. Az eredménye azonban nem.
2001 április elejétõl kezdte megtudni informális csatornákon keresztül elõször csak az OMIKK néhány felsõ vezetõje, majd lassan a hírtõl megdermedõ könyvtári szakma, hogy miért „szükséges" a megszûntetés?
Az OMIKK szép épületében 600 fõs (de állítólag akár 1000 személyre is bõvíthetõ) monumentális internetes diákcentrumot kíván a kormány berendezni még a választások évének az elején. Kacsalábon forgó, reprezentatív „kíberplazát" az egyetemekhez és az internethez kapcsolódó társadalmi rétegek szavazói világának elkápráztatására.
Miközben a magyar könyvtárügyre alig jut valami. Miközben ott lesznek a párhuzamos intézmények, az egyetemi könyvtáraktól, a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtáron át a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központig.
Az átvilágítást végzõ egyik személy, a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár címzetes fõigazgatója együtt vezényli a tárgyalásokat az illetékes államtitkárral. Nonsálansz.
Az egyesítésnek — érthetõen — gyorsvonati sebességgel kell végbemennie. A 80 munkatársnak, együtt a BMGE meglévõ munkatársaival legfeljebb munkahelyhez nem méltó módon lehet közös helyet csinálni. A BMGE könyvtára számos olyan a feladatra, melyet az OMIKK könyvtárában jól végeztek, felkészületlen. Csak egyetlen példa: az országos dokumentum ellátás (a könyvtárközi kölcsönzés és másolatszolgáltatás) terén az ország elsõ 10 könyvtára közül az OMIKK az elsõ, a BMGE könyvtára az utolsó helyen áll.
A könyvtáraknak eddig juttatott anyagi eszközök ismeretében semmi garancia akkora többlettámogatásra, amelybõl a mûszaki egyetem könyvtárában ezeknek a feladatoknak akár csak közelítõen is eleget fognak tudni tenni. Ami eddig volt, abból kõ kövön nem marad.
Az OMIKK és a BMGE vezetõit titoktartási kötelezettség terheli. Amirõl nem beszélünk, az nincs. Gaál András Levente államtitkár az OMIKK munkatársai elõtt nehezményezte, hogy a szakszervezet egyáltalán tudomást szerzett ezekrõl a tervekrõl, és egyáltalán, hogy tenni akarna ez ügyben valamit, ami az államtitkár úr szándékaival nem egyezik. Mire való egyáltalán a szakszervezet?
Hol vannak azok a számítások, hogy ekkora internetes centrumra szükség van? Miközben nincs elég könyvtári hely, ahol a hallgatók felkészülhetnek a pályájukra? Miközben minden egyetemi és más könyvtárban valamint tanszéken van már lehetõség internet használatra, és a bõvítésnek semmi sem állna az útjába. Miközben elõbb-utóbb szinte minden olyan háztartásban, melyek az egyetemek és fõiskolák szociális hátországát alkotják, lesz Internet kapcsolat. A tervezett diákcentrum környékén már most nagyok a lehetõségek. Mellette létesült legutóbb a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár multimédia–tere. A központosított óriáscentrum helyett éppen a decentralizált létesítmények tennék a sokféle egyetem hallgatóinak a legjobb szolgálatokat.
Egy ésszerû méretû internetes diákcentrumra valóban szükség lehet. Ennek éppen a halálra ítélt OMIKK könyvtárában lenne és lehetett volna is helye. Az OMIKK olvasótermeiben jelenleg is be van építve minden egyes olvasói helyhez az internet csatlakozás. Elég lett volna az egyik nagy olvasótermet megfelelõen fölszerelni, és az így kialakuló, ésszerû méretû, összehasonlíthatatlanul kevesebbe kerülõ internetcentrum mellett ott lett volna az a tájékoztató és könyvtári háttér is, mellyel az OMIKK rendelkezik, s amellyel semmiféle „internetplaza" nem fog már rendelkezni. Minden pocsékba megy. A „plaza" viszont mutatós. Egy ilyen pazarlással létrehozott látványos létesítménynek csak a választási propagandában lehet kétes haszna.
Erõbõl, az újraválasztás érdekében mindent lehet.
Az OSZK irányítása fejlett demokráciában szakmai ügy. Kevésbé fejlett
demokráciában, ha szóba kerül, politikai vonzatai is vannak. Ezért aztán
hiába csak szakmai fórum a Katalist, ha a szóban forgó szakmai kérdés
terítékre kerül, már az első pillanatban megjelenik mögötte a politika, s a
Katalisten megjelenő reakciók mögül akarva-akaratlanul, kisebb vagy nagyobb
mértékben kiérezhető a politikai nézet.
Az egyik vezető kritizálja beosztottjainak öltözködését, a másik úgy vágja
be maga mögött az ajtót, hogy kiszakad a keret. Ettől még jó szakemberek,
csak olykor egy kicsit nehezek. Lehet választani. De ha én úgy veszem ki,
hogy politikai okokból támogatják a szakmai előmenetelemet, akkor nem
hagyom, hogy használjanak, és inkább nem kell a dolog. Lesz más. Ha meg azt
tapasztalom, hogy politikailag részesítettek hátrányban, akkor nem keresek
ellenzéknél szakmai támogatást, mert használni fognak. Ez akkor is így van,
ha valaki ilyen körülmények között nagyon nem fogja akarni, hogy használják.
Most éppen két jó szakembernek lett rossz (hisz mindez nekik se idegnyugtató
felhőjáték), de végső soron mindünknek. Még mindig ott tartunk, hogy nem
csak politikai szerepek betöltésekor vizsgálják, hogy megfelelünk-e
politikailag (ami rendjén való), hanem szakmai állások esetén is. Már nem
olyan rossz a helyzet, mint a pártállamban volt (tehát kifejezetten derűlátó
vagyok), még kevésbé olyan, hogy Burundit kellene emlegetni, csak éppen el
fog tartani néhány évtizedig, míg a sok ismétlődés után lassan kiderül, hogy
tényleg nem így kellene működni. Ez mindenkit érint. Amilyen egy ország
baloldala, olyan a jobboldala, és fordítva; az erkölcsöknek ugyanis nincs
politikai természete. Ami nem változtat azon, hogy demokráciában mindkét
politikai kategória legitim. Persze, amikor netán csak az egyik alkot
centrális erőteret, akkor a legitimitása úgy elillan, mintha sosem lett
volna.
Amíg mindezen nem leszünk túl, a Katalistra is mindig be fog belőle valami
szüremleni. Pedig igyekszünk szakmaiak lenni.
Az OMIKK-ról a Magyar Hírlap 2001. április 28-i számában írtam Rekviem egy
könyvtárért címen.
Ungváry Rudolf
