2024. november 8., péntek

[KATALIST] Mezőgazdasági Könyvtár november 12-i és 14-i programjai

Szeretettel várjuk olvasóinkat az MMgMK Mezőgazdasági Könyvtár november 12-i és 14-i programjain.

November 12-én (kedd) 11 órától hónap könyve könyvtárunkban:

Sámsondi Kiss György: A Duna mégis összeköt. Egy kormánybiztos vallomásai

A könyvet Kosztolnyik Krisztián könyvtáros mutatja be.

Sámsondi Kiss György 1934-ben született az erdélyi Zilahon, többgenerációs építészmérnök család sarjaként. 1937-től egészen 2024 májusában bekövetkezett haláláig a budai Istenhegyi úton lakott, középiskolai tanulmányait a Verbőczy István Gimnáziumban (ma: Petőfi Sándor Gimnázium) végezte; így önéletrajzi írásának olvasásakor az I. kerületben, a Vérmező szomszédságában található könyvtárunk környezetével is találkozhatunk. 

A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzését követően jellemzően ipari épületek tervezésével foglalkozott, majd 1990-ben felkérést kapott az Antall-kormánytól, hogy a bős–nagymarosi vízlépcső ügyének kormánybiztosa legyen. A nehézségekben bővelkedő feladatot 1991-ig látta el.
Az elmúlt évtizedek hazai vízügytörténete egyik jelentős állomásának tekinthető bős–nagymarosi beruházás ügye a mai napig eltérő álláspontok ütközőtere.
A több, mint négyszáz oldalas könyv, amelynek mellékletében 73, korábban nem publikált dokumentum olvasható, a korszak iránt érdeklődők számára hasznos olvasmány lehet.

Helyszín: MMgMK Mezőgazdasági Könyvtár, olvasóterem (Budapest I. ker., Attila út 93.)

November 14-én (csütörtök) 18 órától Természetfilmklub sorozatunkban
Csavargások Afrikában dr. Livingstone ürügyén 7-8. részét tekinthetik meg az érdeklődők.

7. rész A Csillagok Tava
Könyvének kirobbanó sikere anyagilag függetlenné tették Livingstone-t, amire szüksége is volt, mert a London Missziós Társaság – mint a hitterjesztéstől idegen földrajzi felfedezések gyakorlóját – felfüggesztette az anyagi támogatását. Miután a családját anyagilag rendbe hozta, még egy szétszedhető kis folyami gőzhajót is vásárolt, s azzal, meg néhány, mellé szegődött szakemberrel, festővel, botanikussal, zoológussal, visszatért Afrikába. Hajóját a felesége Mary, Afrikában kapott neve után Ma Robertnek nevezte el, ami „Robert anyját" jelent. Robert volt az elsőszülött gyermekük.

8. rész: Mweru
A Shire és a Malawi tó környéke mágnesként vonzotta a missziósokat, a vadászokat, telepeseket. Mary, Livingstone felesége is ideutazott, de pár hónap után maláriában elhunyt. Hasonló sorsra jutottak az alakuló missziós telepek lakói is. Livingstone – útitársaival is összekülönbözve - kénytelen volt befejezettnek nyilvánítani expedícióját. A kis folyami gőzössel elhajózott Zanzibár szigetére, mert haza szándékozott utazni, hogy újabb könyvet írjon. Zanzibárban a rabszolgakereskedők akarták megvenni a hajót, Livingstone nem adta, inkább átvergődött vele az Indiai óceánon, egészen Bombay kikötőjéig, megmaradt afrikai kísérőivel együtt. Őket beíratta egy itteni iskolába, maga pedig 1864-ben visszatért Angliába. A földrajztudósok, a politikusok, de még a könyvkiadók sem úgy fogadták, mintha nem egy nagy kudarc után lenne. A Birodalom ekkor már érdeklődni kezdett Afrika iránt. Újabb könyve is hatalmas siker lett, amelynek hasznát ismét a családja és Afrika között osztott el. 1866-ban jött utoljára Afrikába. Ekkor már nem misszionáriusként, hanem a Birodalom konzuljaként folytatta a kontinens belsejének kutatását. A Kongó és a Nílus forrásait kereste, a két folyam vízrendszerét tanulmányozta. Ennek során tárta fel a Mweru-tavat és környékét, amely ma Kongó és Zambia határvidékét jelenti. Ekkoriban az ott élő népek körében még szokás volt a kannibalizmus.

  • A beszélgetést vezeti: a film rendezője, Sáfrány József.
  • Helyszín: MMgMK Mezőgazdasági Könyvtár, Tessedik-terem (Budapest I. ker., Attila út 93.)
  • Kérjük a filmklubtagokat, hozzák el tagsági kártyájukat vagy kérjenek a rendezvényen jelenlévő kollégánktól.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!