2019. április 10., szerda

[KATALIST] Könyvtártörténeti portrék

Kedves Kollégák!

 

 

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár történetének kevésbé ismert fejezetéről szóló előadásokra invitálunk mindenkit szeretettel április 11-én, csütörtökön 11 órára, a Központi Könyvtárba.  

Könyvtártörténeti portrék 3. 

Toldy László és Kőrösy József

Reformok, viták a századfordulón

Az előadás-sorozatot elődintézményünk, Budapest Fő- és Székváros Könyvtára alapításának a 125. évfordulója alkalmából szerveztük. Szabó Ervin, majd Hamvas Béla megidézése után ezúttal Toldy László és Kőrösy József munkássága kerül majd a középpontba. Előbbi, aki éppen száz éve hunyt el, a főváros levéltárát igazgatta, és annak keretei között alapította a régi könyvtárat. Róla Horváth J. András főlevéltáros beszél. 
Ezután Kőrösy Józsefet, a Fővárosi Statisztikai Hivatal és az ennek kebelében a múlt századelőn létrehozott mai fővárosi könyvtár igazgatóját mutatja be Katsányi Sándor könyvtártörténész. 
Ma is tanulságos vitájuk mögött a századforduló városfejlesztési reformtörekvései is megjelennek. 

Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára, Fogadóterem 
Időpont: 2019. április 11. 11 óra

 

Várunk minden érdeklődőt!

 

üdvözlettel,

Zahovai Fanni

kulturális szervező

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Központi Könyvtár

(1) 411-5037

30/247-9411