Szakmai diskurzusainkban nem jellemzők a dilemmák. Sokkal gyakoribb, hogy valaki - főként hierarchikus pozícióból - megmondja a tutit. Amit a hallgatóság jellemzően nem firtat. A pozícionális tőke azonban nem tudástőke - mégha lehet is több-kevesebb átfedés.
Az a szakember, aki döntési lehetőségeket vezet végig, taglalva azok várható előnyeit és hátrányait, határozatlannak, kevésbé mérvadó szakembernek tűnhet - hatalmi közegünkben. Első hallásra.
Éppen ezért érdekes az a (Könyvtári Figyelőben is megjelent) anyag, amelyik a könyvári menedzsment stratégiai paradoxonjaira hívja fel a figyelmet. A KIT-ben ld.:
Könyvtári menedzsment paradoxonok - melyik ujjunkat harapjuk; hogyan lehet a célokat harmonizálni? http://www.kithirlevel.hu/inde
A cikkben szereplő dilemmákat - pl. automatizálás kontra fontosság a közösségben - átgondolva nem kapjuk meg az azonnali, kétséget kizáró megoldásokat. Ugyanakkor megnöveljük esélyünket arra, hogy
- hosszabb távon jobb döntést hozzunk, illetve hogy
- döntésünk eredményét figyelve finomhangoljuk a következményeket, optimalizálva az eredményt.
Ha tehát legközelebb kétséget kizáró kijelentéseket hallasz könyvtári vezetőktől, jó okod lehet az illető kompetenciáinak legalábbis fenntartásokkal kezelésére.
Mikulás Gábor
