2018. május 14., hétfő

[KATALIST] Frissített program a Kárpát-medencei könyvtárosok konferenciáján

Kedves Kollégák!

A héten még lehet jelentkezni a csongrádi könyvtáros találkozóra. Több program is újdonságként került be a rendezvény kínálatába. Romsics Ignác akadémikus  előadása után Egyik, hogy Beniczkyné Kozlik Erika a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetője tájékoztatja a konferencián részt vevőket a határon túli magyar intézetek kulturális szerepéről.
További újdonság, hogy Dömsödy Andrea, az EKE - OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum  iskolai könyvtári referense a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny határon túli kiterjesztése kapcsán beszámol a fejleményekről és a tervekről. 
Néhány szálláshely betelt, az elérhetőeket frissítettük a jelentkezési lapon, tehát érdemes újra letölteni, ha még nem küldték vissza. Jelentkezni május 18-ig, péntekig van lehetőség.

Aki hétfő estére is marad, annak érdemes fürdőruhát is hoznia, mert az állófogadást követően lehetőség lesz a felújított Gyógyfürdőben ejtőzni.

Program
Kárpát-medencei könyvtárosok konferenciája, Csongrád, 2018.

Május 27.

15.00
A Kosztolányi csodái című kiállítás megnyitója a Csemegi Károly Könyvtárban
Megnyitja: Hicsik Dóra, Szabadkai Városi Könyvtár

15.30:
Konzultáció a Nemzeti Kulturális Alap pályázatairól
Vezeti: Ramháb Mária az NKA Bizottság tagja,
az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke
Helyszín: Csemegi Károly Könyvtár

18.00:
Vacsora a Körös-torokban

Május 28.
Konferencia helyszíne :
Polgármesteri Hivatal Díszterme
Kossuth tér 7.

9.00
A konferencia szakmai napjának megnyitása
Levezető elnök: Dr. Fodor Péter
a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója

9.05
Köszöntők:
Bedő Tamás Csongrád város polgármestere,
Ramháb Mária az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke

9.15
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a trianoni békeszerződés
Előadó: Dr. Romsics Ignác
a Magyar Tudományos Akadémia doktora

10.15
Külhoni magyar intézetek a magyar kultúráért
Előadó: Beniczkyné Kozlik Erika
a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetője

10.45
Magyar Könyvtárosok VIII. Világtalálkozója
Előadó: Markója Szilárd
az Országgyűlési Könyvtár igazgatója

11.15
Kávészünet

11.30
Helyi sajátosságok a Szlovéniai magyar könyvtári szolgáltatásokban
Előadó: Dr. Halász Albert
Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ, Szlovénia

11.50
Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny - akár határon túlról is
Előadó: Dömsödy Andrea iskolai könyvtári referens, EKE - OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

12.10
Az író gyermekolvasó: interaktivitás, multimedialitás, könyvkultúra
Előadó: Dorkić Diana
Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék

12.30
Kérdések, válaszok
12.35
Ebédszünet

14.00
Az olvasás labirintusa
Előadó: Lukács Erika
Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár, Somorja

14.20
" ...a jövő könyvtára nem egy unalmas hely... "
Előadó: Molnár Melinda
 Tiszaújhelyi Községi Könyvtár

14.40
COBISS - Innováció a Szabadkai Városi Könyvtárban
Előadó: Búbos Márki Otília
Szabadkai Városi Könyvtár

15.00
Ciclobiblio-Kerékpáros Könyvtárosok Nyári Akadémiája
Előadó: Kiss László
Mikes Kelemen Elméleti Líceum könyvtára, Sepsiszentgyörgy

15.20
Ne(t) add fel! és Coder Club - Generációkat átölelő informatika oktatás a könyvtárban
Előadó: Bednárik Prokecz Zita
Juhász Erzsébet Könyvtár, Topolya

15.40
A konferencia lezárása

16.30
Állófogadás a konferencia résztvevőinek
Helyszín:
Kertvendéglő
Dózsa György tér 6.

18.00
Belépési és strandolási lehetőség a konferencia résztvevőinek a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszodában
Támogatók:
Csongrád Városi Önkormányzat


Illés Péter
Igazgató
Csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum
6640-Csongrád, Szentháromság tér 12. www.konyvtar.csongrad.hu
Tel: +36 63 483-764, +36 20 4576-477, E-mail: illesp@csongrad.hu