2015. szeptember 29., kedd

[KATALIST] Gondolatok a MTA KIK : ökológiai beszélgetés rendezvényről

Kedves Katalist Olvasók!

 

Az MTA Könyvtár és Információs Központ Agora-programja és a  Magyar Szociológia Társaság Holisztikus Ökológiai Szakosztályának
„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!" című rendezvénysorozatának első találkozója rendkívül érdekes volt, és a könyvtári feladatokkal kapcsolatban nagyon jelentősnek érzem ahhoz, hogy szélesebb körben is foglalkozzunk könyvtári színtereken a kérdéssel.

Előadást tartott: Nagy Endre (Semmelweis Egyetem , professor emeritus,): Isten, a természet és ember egysége Simone Weil alapján címmel, valamint Kuslits Béla (Budapesti Corvinus Egyetem, PhD hallgató): "Antropocén" címmel.

Szeretnék megfogalmazni néhány, számomra rendkívül fontos megállapítást, gondolatot, és feltenni a kérdést, hová illeszkedhet a könyvtárak feladata ennek a kérdésnek a kezelésében? (Előre kérek bocsánatot a hosszú beszámolóért, de nem tudtam kihagyni semmit, mert minden lényegesnek látszik számomra.)

 

Az előadók a Föld és környezete, az ökológia-tudatos magatartás társadalmi kérdése  témáival foglalkoztak. Nagy Endre a filozófia oldaláról közelítette meg a kérdést: a jog elsődlegességét megelőzi-e a kötelesség? Hogy állunk a szükségletek, a kötelezettségek és a jogok viszonyával?  Hogyan kell kezelni  a demokráciát, és jelentheti-e a demokrácia azt, hogy a jog megelőzi  a kötelezettséget?  (Vajon ezek a filozófiai kérdések és az esetleges válságtünetek hogyan módosítják a döntéshozás környezetét és a társadalom demokrácia felfogását?)

 

A második előadás  a természettudományok oldaláról tartott összefoglalót (svédországi kutatások hátterével) a Föld, mint rendszer működésével kapcsolatban.  A  kutatások szerint a rendszer működésében jelentkező erős módosulások néhány év alatt  visszafordíthatatlanná válhatnak, és azt az állapotot jelenleg nem tudjuk sem értékelni, sem a kezelésére megfelelő eljárást  javasolni, mert tetteink következményei nem a jelenben érvényesülnek, és nem ott, ahol a változást előidéző tényezők jelentkeznek.

Néhány számomra kimagaslóan érdekes megállapítás és probléma felvetés

-          Túlhaladtuk a Helocén kort (amely az utolsó 10 ezer évben viszonylagosan „nyugodt" körülmények mellett lehetővé tette a mai civilizáció kialakulását)?

-          Van-e esélyünk megmenteni a Helocén kort, vagy  már itt lvanaz Antropocén kornak nevezett állapot, amelyben az  ember föld formáló erővé vált (a Nap és a világegyetem stb. mellett),  és ezzel az erővel nem igazán óvatosan bánik?

-          Hogy cselekedjünk annak tudatában, hogy az ember a létével, a cselekedeteivel, a természet átalakításával, a technológia  alkalmazásával stb. Föld formáló erővé vált, és  HOGY CSINÁLJUK EZT? (Most rosszul, a későbbiekről  pedig nincs tudomásunk.)

-          Mi fog történni az anyaggal a Földön?  A  növekedésnek vannak fizikai határai (fizikai elfogyás kérdése)

-          Amit ma látunk, nincs összhangban azzal , amit ma csinálunk (késleltetés), ez pedig a veszélyérzetünket lenyomja.

-          Biodiverzitás (fajok pusztulásának felgyorsulása?) ,  Nitrogénciklus felgyorsulása?

-          Klímaváltozás: az északon kibocsátott széndioxid hatása délen jelentkezik, változásnak kell  a környezeti változásokat, vagy ciklikusságnak?

-          A rendszer elhárítási és önkorrekciós képessége hogyan érvényesül, és meddig?

-          X állapotban már másképpen működik egy rendszer.  Most hol tartunk? Iránban idén nyáron mértek 72 fokot is.  [Vajon a népvándorlás mennyire köthető össze a környezeti változásokkal, és mint válság, része-e a változásoknak?  Ha igen, akkor igen durván mutatkozik meg, és alkalmas lehet arra, hogy a döntéshozók is szembesüljenek a változások kezelhetetlenségének felmerülésével. ]

-          Egyelőre nem ismerjük a stabilizálódás szintjét és módját.

-           Tudjuk merre megyünk? Meddig?

-          Tényleg ott tartunk-e, hogy a legfontosabb feladat a túlélés biztosítása?

-          Hány embert tud eltartani a Föld (erről vannak viták, vannak, akik látnak megoldásokat a jelenleginél több ember  eltartására is, pl. szerintem most is vannak gyakorlatilag néptelen területek)

Menekvés, megoldás, programok, terjesztés stb.:

-          Fenntartható fejlődés mozgalom

-          Kiscsoportos gondolkodások

-          Fiatalok ÖKO kultúrájának fejlesztése, nevelés

-          Kiemelten kell-e kezelni a kérdést? Most mit teszünk érte? A könyvtárak mit tesznek és mit tehetnek , mint nyitott közösségi terek, és mint az információ és kultúra terjesztői?

 

Üdvözlettel:
Horváth Zoltánné

Könyvtáros informatikus

(magánvélemény)

 

 

From: Katalist [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of Szikszai Edina
Sent: Friday, September 18, 2015 1:41 PM
To: katalist <Katalist@listserv.niif.hu>
Subject: [KATALIST] MTA KIK meghívó: ökológiai beszélgetés

 

Kedves Kolléga!



Tisztelettel meghívjuk az MTA Könyvtár és Információs Központ Agora-programja és
a  Magyar Szociológia Társaság Holisztikus Ökológiai Szakosztályának
„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!" című rendezvénysorozatára.

Előadást tart:
Nagy Endre (Semmelweis Egyetem , professor emeritus,):
Isten, a természet és ember egysége Simone Weil alapján címmel.

Kuslits Béla (Budapesti Corvinus Egyetem, PhD hallgató): "Antropocén" címmel.

Időpont: 2015. szeptember 28. hétfő 17.00 óra
Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ Konferenciaterme
(Budapest, V. ker., Arany János utca 1. II. emelet)


Kérjük, hogy a valtozovilagmta@gmail.com címre írja meg,
hogy szeptember 28-án számíthatunk-e a személyes részvételére.

A hétfő esténként elhangzó előadások előtt és után
ökotudatosan terített asztalok mellett lehetőség lesz személyes beszélgetésekre.


Szeretettel várjuk a rendezvényen!


üdvözlettel
Szikszai Edina
MTA Könyvtár és Információs Központ,
rendezvényszervező és projekt felelős
Tel.: (06-1) 411-6100 / 669
szikszai.edina@konyvtar.mta.hu
1051 Budapest, Arany János utca 1.