Nagy Elemér Károly igénye törvényileg alátámasztott
. Az 1992. évi LXIII. törvény rendelkezika személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról.
Ennek
2. § 4. pontja szerint "közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől;"
A nyilvánosságról pedig azt mondja:
20. § (1) A közérdekű adat megismerése iránt bárki - szóban, írásban vagy elektronikus úton - igényt nyújthat be.
(2) A közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot kezelő szerv az igény tudomására jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.
(3) Az adatokat tartalmazó dokumentumról vagy dokumentumrészről, annak tárolási módjától függetlenül az igénylő másolatot kaphat. Az adatot kezelő szerv kizárólag a másolat készítéséért - legfeljebb az azzal kapcsolatban felmerült költség mértékéig terjedően - állapíthat meg költségtérítést, amelynek összegét az igénylő kérésére előre közölni kell.
(4) Ha a közérdekű adatot tartalmazó dokumentum az igénylő által meg nem ismerhető adatot is tartalmaz, a másolaton a meg nem ismerhető adatot felismerhetetlenné kell tenni.
(5) Az adatigénylésnek közérthető formában és - amennyiben az aránytalan költséggel nem jár - az igénylő által kívánt technikai eszközzel, illetve módon kell eleget tenni. Az adatigénylést nem lehet elutasítani arra való hivatkozással, hogy annak közérthető formában nem lehet eleget tenni.
(6) Az igény teljesítésének megtagadásáról, annak indokaival együtt, 8 napon belül írásban vagy - amennyiben az igényben elektronikus levelezési címét közölte - elektronikus úton értesíteni kell az igénylőt.
(7) A közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése nem tagadható meg azért, mert a nem magyar anyanyelvű igénylő az igényét anyanyelvén vagy az általa értett más nyelven fogalmazza meg.
(8) Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerveknek a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő szabályzatot kell készíteniük.
(9) A 19. § (1) bekezdésében meghatározott szervek évente értesítik az adatvédelmi biztost az elutasított igényekről, valamint az elutasítások indokairól.
Tehát amennyiben állami pénz van az ügyben, minden adat (hacsak nem szolgálati vagy államtitok) közérdekű. A 20. §-ban meghatározott anyagi feltételek szerint kérhető a dokumentációba való betekintés. Erre 15 napon belül reagálni kell. Amennyiben ez nem történik meg, a kérelmező bírósághoz fordulhat.
Üdv.:
HSD
2010.11.04. 15:43 keltezéssel, Nagy Elemer Karoly írta:
Kedves Katalin!
A közbeszerzési dokumentáció addig volt publikus, amíg a szabályok szerint a
megvásárlására megadott határidő le nem telt. Addig viszont kérésre bárki
beletekinthetett.
Javaslom tegyék az egészet kérés nélkül is publikusan elérhetővé mihamarabb, amennyiben akár egyetlen forintnyi adó / állami pénz / EU-s pénz is van benne, nehogy azt higgye valaki véletlenül, hogy milliókat mutyiznak el a könyvtárak virtuális zsebéből...
Maradok:
Nagy Elemér Károly
_______________________________________________ Katalist mailing list Katalist@listserv.niif.hu https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist